Elmentek
Önéletrajz (bemutatkozás helyett)
A halál hozzátartozik az élethez. Ezt tudom.
Mindenkinél eljön egyszer a pillanat, amitől kezdve már nem tud hozzátenni ahhoz, amit addig véghezvitt.
Talán azért, mert én is korosodom, egyre gyakrabban fordul elő, hogy hozzám közel állót veszítek el, vagy olyan ember haláláról értesülök, akit szeretek, vagy fontosnak tartok.
A szembesülés az elmúlással rábír minket arra, hogy időnként magunkkal is csináljunk egy számvetést. ...És ha a "mérleg" pozitív, akkor talán már nem rettegi az ember a halált...
Szeretteink halálát nehezen tudjuk feldolgozni. Ilyenkor talán előnyben van az, aki ki tudja írni magából a bánatot. Lehet, hogy nálam az írás csak a könnyebbik megoldás?
Ha valaki meghal, marad hamvainak egy sír. Ez testének nyughelye. Egyéniségének lelkünkben állítunk emléket, de ez már korántsem olyan maradandó!
Talán, ha leírom, hogy milyen volt az, aki elment, hogy mit jelentett nekem, hogy mekkora űrt hagyott maga után, ha leírom azt a fájdalmat, amit elvesztése okozott - sikerült egy szellemi sírhelyet is emelnem!
Van még valami. A bánat - szerencsére - másképpen munkálkodik az emberben, mint az öröm. Az öröm növekszik, ha megosztjuk másokkal, míg a bánat - csökken!
Fényképeim
versek, 2000 - 2003
- Egy izgalmas krimi: