Első fejezet - Csikasz

 

Nagyon éhes volt. Már napok óta nem evett, azóta, amióta egy kocsival a gazdája kivitte az erdőbe, és otthagyta.  

Már hetek óta érezte, hogy az egész család másként néz rá, mint eddig. Öcsi, aki hazavitte annakidején, nem mulasztotta el megsimogatni a fejét, ahányszor csak elment mellette. Gyakran oda is guggolt hozzá, átölelte nyakát, és sírt. A gazda, a kiabálós viszont érezhetően haragudott rá, a füle tövét se vakargatta meg, mint régen, és csak egész rövid szavakkal terelgette a lakásban. Számtalanszor nem is szólt, csak lábával tolta arrébb, ha útban volt. Pedig gyakran volt útban, hiszen hízelgett, bújt, nem tudva, miért haragszanak rá! 

Csikasz soha nem tudta meg, hogy vemhessége miatt pecsételődött meg a sorsa. Amikor Öcsi kölyökkutyaként hazavitte, Öcsi apja azonnal fenntartásainak adott hangot.  

- Csak szukát ne! - mondta mérgesen. - Semmi kedvem egy halom büdös kölyökkutyát kerülgetni a házamban! 

Öcsi megígérte, hogy vigyázni fog Csikaszra, nem engedi, hogy vemhes legyen, és ha sikerül összegyűjtenie elegendő pénzt, kimiskároltatja. Össze is gyűlt a rávaló, de közben Csikasz nagyon összeverekedett egy macskával! Úgy tűnt, ki kellett egyezniük egy X-ben, de Csikasz kezelésre szorult. A sarokba szorított skodri ugyanis belekapott Csikasz szemébe, és mellső lábát is megharapta. A tűhegyes macskafogak felsértették a csonthártyát, az el is fertőződött, fel kellett vágni és ki kellett öblíteni, míg a sérült szaruhártya gyógyulásáig a belső szemhéjat kellett átmenetileg összevarrni. Öcsi apja kijelentette, hogy nincs pénze ilyesmire, mert amíg a család embertagjainak nincs meg mindene, addig nem költ egy kutyára...  Nos, a műtétre félretett pénz így elment, és már csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen a baj. A játszótéren Csikasz szerelembe esett, és amíg Öcsi a barátaival a lányokat "értékelte", ez a szerelem be is teljesült. 

Öcsi apja vette észre Csikaszon a változást. Nem szólt a gyereknek, hanem este, már az ágyban tanácskozta meg feleségével a teendőket. 

Tudta, hogy Öcsi nem úszná meg lelki törés nélkül egy fészekalja elpusztítását. Abban is biztos volt, hogy ismerősei között nincs olyan, aki befogadna akárcsak egy kölyökkutyát is a sok közül, melyek ráadásul Istentudja milyen keveredés nyomait viselhetik magukon! 

Elhatározta, hogy elviszi a háztól Csikaszt, és ehhez nemsokára alkalom is adódott. Öcsiék kétnapos osztálykirándulásra mentek, így apjára maradt a kutyasétáltatás.  

Csikasz nem szívesen szállt be a kocsiba, hiszen eddig minden alkalommal az állatorvos volt a cél, csupa fájdalmas emlék... Útközben végig maga alá csapott farokkal dagasztotta az ülést, és amikor a kiserdőbe értek, alig várta, hogy gazdája körbeérjen, hogy kinyissa a hátsó ajtót. Akkor viszont kiszállni nem akart, szűkölve farolt volna vissza, de a férfi nyakörvénél fogva kirángatta a kocsiból. Csikasz csak állt, nem értette az egészet. Tétlenül tűrte, hogy volt gazdája levegye nyakáról a nyakörvet - a kis krómozott lapocskával, amin a kutya neve, és Öcsiék lakcíme volt, valamint az oltást igazoló kis műanyag lapocska - majd beszálljon a kocsiba és elhajtson. 

Még egy óra múlva is ott állt, már remegett, pedig nem volt hideg. Szimatolgatott, de semmiféle ismerős illatot nem érzett, sőt, csakis ismeretlen szagok vették körül. 

Egyszerre kínzó vizelési ingere támadt, már valószínűleg régóta növekedett benne ez az érzés, de a pánik, amit az ismeretlen helyzet okozott benne, lefedte.  

Megszabadult a "feleslegtől", és ekkor robbant tudatába, hogy szomjas is. 

Lassan beindult benne a túlélés ösztöne. 

A megszokott környezet, és főként Öcsi hiánya szinte fájt, de hirtelen fontossá váltak az azonnali teendők!

Ritkán bár, de előfordult, hogy a család egyik tagja sem ért haza időben - abban bízva, hogy a többiek már otthon vannak -, és ilyenkor Csikasznak órákig vissza kellett tartania vizeletét, székletét. Nem könnyen, de mindig sikerült neki. Az éhséget, szomjúságot is jól kezelte ilyenkor. Az utóbbi időben azonban ezek az érzések nagyobb erővel, sürgetőbben jelentkeztek, mint azelőtt.

Csikasz nem tudta, hogy a változás összefüggött vemhességével. A természet csodái közé tartozik, hogy az utódokat magában hordozó anyaállatban felerősödik az önfenntartás ösztöne. Ilyenkor ugyanis több egyed élete múlhat azon, hogy az anya milyen kondícióban hordja ki a vemhét!

Már két napja nem evett. Kis tócsákat talált, abból szomját olthatta, de ennivaló nem volt sehol.

Talált az erdőben néhány szemétkonténert, melyekből áradt a mindenféle ételmaradék szaga, de képtelen volt ezek fedelét felnyitni. Aztán ráakadt néhány kisebb állatra, gyanította, hogy ezeket meg is lehetne enni, de egész eddigi életében, ha másik állattal találkozott, akkor a játék jutott az eszébe, nem az evés. Most viszont az éhség egyre jobban kínozta...

Egyszer csak egy emberi szagfoszlány libbent meg orra előtt. Érezte, hogy nő az illető, és ez kicsit felcsigázta. Rövid kis életében azt tapasztalta, hogy a nők általában barátságosabbak a kutyákkal, ezért eldöntötte, hogy megkeresi, odamegy hozzá.

Rövideket futott, szimatolt, futott, szimatolt, aztán egyszer ismét megérezte az illatot, és az, ahogy haladt felé, úgy erősödött. Boldogan szaladni kezdett, kis, vidám csahintásokkal. Futott, és úgy gondolta, hogy már látnia kellene a nőt!  Nem értette, hogy hol lehet, hiszen szaga már nagyon erős volt.

Majdnem rászaladt arra az avarkupacra, amivel a halott nő le volt takarva. Döbbenten állt meg, szőre az égnek meredt. A nő hideg volt, és merev. Bökdöste orrával, kaparta róla az avart, túrta a fejét a keze alá, orrával, homlokával emelgette, de nem történt semmi.

Tanácstalanul leült a holttest mellé, aztán panaszosan, halkan sírni kezdett.

Talán Csikasz volt az egyetlen, akit Kati halála ennyire elszomorított.

Csikasz talán fél órája ült a holttest mellett, amikor ösztönei más irányt adtak érdeklődésének. A nyakon, vállon levő harapásokból, és a számtalan kisebb sérülésből kifolyó, de már megalvadt vér emlékeztette arra, amikor Öcsi anyja ebédet készített, és a zsírosabb, inasabb darabokat odadobta neki.

Felállt, odament a halotthoz, és előbb félve, el-elrettenve, aztán egyre nyugodtabban és egyre erőteljesebb mozdulatokkal nyalni kezdte a sebeket, tépkedte a sebszéleket.

Néhány perc elég volt, hogy teljesen lekösse minden figyelmét mardosó éhségének csillapítása, így meglepte, amikor közvetlen mögötte mély morgás, öblös ugatás hangzott fel.

Csikasz megperdült, és egy hatalmas, fogait csattogtató, orrát ráncoló kan kutyát pillantott meg. A másik állat erőfölénye annyira nyilvánvaló volt, hogy harcolni nem lett volna értelme. Vemhessége miatt szuka-mivolta sem válthatott ki semmiféle "lovagias" érzést a kanból, így nem maradt más választása, minthogy hátsó lábai közé billentett farokkal, mélyre süllyesztett fejjel, és a szemkontaktust kerülve eloldalogjon.

Vagy száz méterről figyelte nagy szomorúsággal, hogy a hatalmas kan miként tép egyre nagyobb darabokat a halottból. Nyálát csurgatva várt, remélve, hogy az előbb-utóbb jóllakva továbbáll, de akkor kirándulók jöttek arra. A másik kutya elrebbent, aztán az emberek kiabálni kezdtek, később még több ember jött, aztán autók, erős szirénával és villogó fényekkel...

 

Második fejezet - Dzsekicsen

 

Túri őrnagy tulajdonképpen már nem is tudta, örüljön-e, vagy bánkódjon azon, hogy kimagasló eredményei miatt rábízták a Különleges Ügyek csoportját! Mauglival többet aludtak bent, mint otthon, illetve az alvás nem egy esetben el is maradt.

Eleinte Mauglit majdnem hetente behívták mindenféle vizsgálatra, míg egyszer Maugli kijelentette, nem megy többet. Valószínűleg az tette be a kaput, hogy az egyik fiatalabb tudós vért akart venni Mauglitól, miközben nem tudta leplezni hátsó gondolatait, vagyis, hogy azt a vért igazság szerint meg akarta inni!

Maugli majdnem megharapta, de aztán inkább őrült erővel olyan iszonyatos pánikot lökött a delikvens agyába, hogy az a műszereket leverve menekült ki a laborból...

Dzsekicsen és Maugli sokat beszélgettek, hiszen rengeteg esemény történt mindkettőjükkel, külön-külön is, meg együtt, ezeket ki kellett értékelni! Érdekes volt összevetni gondolataikat, hiszen helyzetükből adódóan ugyanazt az eseményt ennyire másként látni ritkán adatik meg!

A fiú szomorúan látta, hogy Maugli idegei már majdnem felmondták a szolgálatot, hiszen beszélgetéseik során rá kellett döbbennie, milyen szörnyűségeket követtek el Macskával. Dzsekicsen minden gazdai tekintélyét bevetve megtiltotta Mauglinak a lelkiismeret-furdalást, és eseményről eseményre rámutatott, hogy Maugli igazi bűncselekményt nem is követett el. A bűnpártolás lehetett volna az egyetlen felróható cselekmény, de hozzátartozó esetén a törvény nem ír elő feljelentési kötelezettséget, és hát akkoriban Maugli hozzátartozója volt a Macskának...

Dzsekicsen gondolkodott, hogy Mauglit elvigye-e egy lélekgyógyászhoz, de úgy döntött, hogy nem teszi. Tartott attól, hogy egy szakembert mindenképpen eltántorítaná a különleges eset az eredeti céltól, Maugli helyrebillentése kevésbé lenne fontos, mint az orvos személyes ambíciója!

 Végül megoldotta a kérdést, ő ment el szakemberhez, és tolmácsolta Maugli problémáit. Ez eleinte nagyon szokatlan volt mindnyájuknak, de aztán feloldódtak, és gördülékennyé vált a dolog. Néhány hónap alatt elérték, hogy Maugli megnyugodjon, feldolgozza különleges helyzetét, és ismét kiegyensúlyozottá váljék.

A kezelés néhány hónapja mindenesetre még egy haszonnal járt! A Dzsekicsen és Maugli közötti kapocs hihetetlenül erőssé kovácsolódott, és már mindketten, külön-külön is többet értek, mint egy hagyományos kutya-gazda páros!

A lélekbúvár azért közben utánanézett néhány dolognak, és elmondta, hogy egyes vélemények szerint a telepatikus képesség csírája mindenkiben megvan, feltehetőleg gyakorlással fejleszteni is lehet. Nos, ezzel nem lettek okosabbak, de legalább Maugli megnyugtathatta magát, mégsem nyomorék, mégsem csodabogár!

Rengeteg munkájuk volt. A Csoportot kibővítették, de csak azért, hogy a felderített ügyeket egyáltalán adminisztrálni tudják! Két kiváló jogász csak azzal foglalkozott, hogy nyílttá tegye azokat az információkat, melyeket Dzsekicsenék sajátos módszereikkel szereztek be. Volt így is számos olyan bűncselekmény, ahol, bár tudták, hogy ki a tettes, mégsem jártak el benne, mert akkor fel kellett volna fedniük a "furcsa párt"!

Maugli számára kezdett unalmassá válni az élet. Külsőleg előadták a "felhőtlenül boldog kutya és a büszke gazdi" szerepét, közben Maugli tolmácsolta Dzsekicsennek a megfigyelt személyek gondolatait...

Dzsekicsen szomorúan vette tudomásul, hogy Maugli egyre mélyebbre merül a letargiába. Felkereste hát főnökét, és beszámolt neki félelmeiről.

Apó gondolkodott egy darabig, aztán döntött.

- Jól van, fiam!   Mikor voltál utoljára szabadságon?

- Hát, igazság szerint nem is tudom... Betegállományban voltam, a fejlövésemkor!

- Akkor legalább két hónap összejött. Most megírom a parancsot, különleges feladatként megkapod, hogy dolgozd ki, miként lehet Téged és Mauglit, valamint a Csoportot a leghatékonyabban használni a bűnüldözésben! Határidő: a szabadságod letelte után fél év. Őrnagy úr, vezénylése ideje alatt nem szeretném itt látni! Leléphet!

Dzsekicsen nagy örömmel ment vissza szobájába, ahol Maugli úgy ugrálta körbe, mint egy kölyökkutya. Összeszedték a romlandót, a mosatlant, lehordták a kocsiba, aztán mindenkivel kezet rázva hazaindultak.

A Csoport tagjai csendes mosollyal nyugtázták az eseményeket. Nem maradtak munka nélkül, sőt, most jutottak egy kis lélegzethez. Legalább lesz egy kis idejük feldolgozni azt a hihetetlen mennyiségű információt, amivel Dzsekicsen és Maugli ellátta őket néhány hónap alatt!

Mire hazaért az ember és a kutya, már meg is született a döntés. Úgy gondolták, hogy elkérik Zoli horgásztanyájának kulcsát.

Zoli régebben Dzsekicsen riválisa volt, Nóri miatt. A lány először Dzsekicsen menyasszonya volt, később Zolival járt. Amikor Nórit a később elhíresült Macska megölte, a tragédia a két fiút összehozta.

Zoli ezután nem kereste lányok társaságát, sőt, senkinek a társaságát sem kereste. Vett egy horgásztanyát, és szabadidejében magányosan horgászgatott, vagy csak egyszerűen olvasgatott, elmélkedett a stégen.

Zoli a közeli Világcégnél dolgozott, megbecsült szakemberként, és éppen a napokban indult hosszabb időre, tanfolyamra és továbbképzésre, a tengerentúlra, a Világcég ottani gyárába. Még kapóra is jött neki Dzsekicsen kérése, legalább nem kellett izgulnia a horgásztanya biztonságát illetőleg.

- Aztán ki ne fogd nekem az összes halat, mire visszajövök! - csak ennyit fűzött a dologhoz, amikor átadta a kulcsokat Dzsekicsennek. Maugli odadörzsölte fejét Zoli combjához. - Mire visszajössz, megtanítom a halaknak, hogy kell bekapni a horgot! - gondolta Zolinak farkcsóválva.

 

Harmadik fejezet - Csikasz

 

Csikasz már szinte támolygott az éhségtől, amikor egy pockot látott bemenekülni a lyukba. Orrát a lyuknak feszítette, nagyokat szívott, érezte az erős fészekillatot, és hallotta a népes család cincogását is, hát nekiállt az ásásnak. Két mellső lába, mint a motolla, dobálta hasa alatt és hátsó lábai között hátra a földet, kisebb kupac alakult ki már mögötte. A rémülten kivágódó pocok egy arasznyit futott, aztán megtért őseihez... Az anyaállat még kitartott, talán azért, mert nem akarta a süldőpockokat magukra hagyni, de aztán győzött a kétségbeesés, ő is kicsapott. Csikasz szinte egyben nyelte le. Ezután a kutya lassúbb ütemre váltott, érezte, hogy az öt pocokfi a pániktól mozdulni sem tud.

Ideje volt már, hogy egyen. Kellett az erő. Hasa feszült, és tudta, hogy most egy biztonságos helyet kell keresnie magának.

Egy vihar által gyökerestül kifordított fa tövében levő gödör kiváló helynek ígérkezett. A gödör fölé fordult, közben megszáradt gyökerek, az évek alatt ráhulló falevelekkel, gallyakkal hasznos tetőnek és rejtekadónak bizonyultak.

Örült volna, ha talál még valami ennivalót, de tudta, hogy már nincs több ideje.  Ivott egyet egy tócsából, aztán visszament a fészekbe, és lefeküdt.

Feszülő hasából hat kis eszmélet készülődött a Világnak. Csikasz egyenként gondolt rájuk, súgta nekik a nyugalmat, ígérte a meleg anyatestet és a feszülő csecseket, bár igaziból még nem is tudta, hogy ez az egész hogy fog megtörténni... Egyet biztosan tudott, hogy mostantól minden másként lesz! Tudta, hogy saját igényei, bajai, fájdalmai ezután nem lesznek olyan fontosak, mint eddig, hogy ettől kezdve minden tette valami nagyon különös dolognak lesz alárendelve, és ez összefügg a testébe hasító görcsökkel, és azzal a hat kis gondolatmécsessel, ami szinte már folyamatosan jelen van agyában.

Szemét lehunyta, mélyeket lélegzett, és várt. Már nem izgult. Úgy gondolta, hogy teste tudni fogja a dolgát. 

 

Negyedik fejezet - Dzsekicsen

 

A horgásztanya minden szempontból megfelelt Dzsekicsenék igényeinek. Elöl egy kis fedett terasz volt, ahonnan a fák között lehetett látni a stéget, a ház háta mögött pedig egy csenevész fákból álló ritkás erdő takarta el a közeli falut a dombon.

Április lévén, vegyes volt a program. Ha sütött a nap, Dzsekicsen levitt egy nyugágyat a stégre, esős időben pedig a teraszon billegtette magát egy hintaszéken. Időnként felmentek a faluba bevásárolni. A kis vegyesbolt tulajdonosával már az első nap összebarátkoztak. Azt mondta neki Dzsekicsen, hogy Zoli unokabátyja, nemrég került ki a kórházból egy hosszú műtétsorozatot követően, és a lábadozás idejére kapták kölcsön a horgásztanyát.

A boltos már Zolit is kedvelte, de ha lehet, Dzsekicsen még szimpatikusabb volt a számára. Talán azért, mert közvetlenebb volt, mint a mindig zárkózott Zoli, de Maugli is elnyerte a tetszését. Ebben persze szerepet játszott Réka, a fiatal és nagyon jó kiállású német juhász is, aki már az első pillanatban úgy közeledett Mauglihoz, mintha évek óta ismernék egymást.

Dzsekicsen többnyire csak kenyeret és konzerveket vásárolt, vagy mirelit készételeket, mert semmi kedve nem volt főzni. Kutyakaját is vett, de csak arra az esetre, ha a megmelegített ennivaló nem volt elég kettejüknek. Bespájzolt még egy rekesz sört is, meg néhány üveg finom vörösbort. Napközben a sörből ivott meg egy-két üveggel, míg esténként inkább a bort kortyolgatta. A sört néha Maugli is megkóstolta, ilyenkor Dzsekicsen tartotta az üveget, és jókat nevetett azon, hogy Maugli U-alakra hajlított nyelve az üveg közepéig beért, és ha végzett az ivással, addig tekergett, míg végre egy jó nagyot sikerült büfögnie...

- Disznó! - mondta Dzsekicsen egyszer egy ilyen alkalommal, mire Maugli hosszan ecsetelte, hogy állítólag a kutya és a gazdája egy idő után kezd nagymértékben hasonlítani egymásra!

Dzsekicsen elgondolkodott. Az jutott eszébe, hogy Maugli igaziból hány olyan embernél tisztességesebb és értékesebb, mint akit Dzsekicsen megismert a nyomozóként eltöltött évek alatt! Maugli helyeslően billegtette a farkát, és rögtön megvigasztalta Dzsekicsent, azzal, hogy ismer olyan embert, aki tisztességesebb néhány kutyánál... - Na, azért nem túl sok ilyen van! - tette hozzá, éppen csak elugorva a repülő papucs elől.

Réka minden alkalommal kitörő örömmel fogadta Mauglit, ez a boltosnak is feltűnt. Réka egyáltalán nem barátkozott könnyen, de jelen esetben Dzsekicsent is, és Mauglit is elfogadta. Maugli értékelte a dolgot, és gondosan ügyelt arra, hogy csak olvasson, de ne írjon a gondolatokban, sem Rékánál, sem a boltosnál. Sikerként könyvelte el, hogy önmagaként hódított, képességeit nem kihasználva.

Réka tüzelés előtt állt. Biztos, hogy Maugli magabiztossága, fantasztikus megjelenése erősen hatott rá, de főként az, hogy Mauglinak a játék terén iszonyatos lemaradása volt, és ezt most pótolta. Maugli az együtt töltött órákban megpróbált kívül maradni, kizárta Dzsekicsent, és egyszerűen kutya volt. Kutya, nagyon boldog kutya, amelyik ráadásul szerelmes...

Egyik este Dzsekicsennek eszébe jutott valami.

Rákérdezett Mauglira, hogy mi lesz, ha Rékára rájön a tüzelés? Maugli gondolkodott egy keveset, no nem a válaszon, mert az hamar kész volt, hanem a következményeken.

Nem tudták, hogy egy leendő nász Maugli és Réka között milyen képességű kölyköket eredményezne?

Maugli azt kérte Dzsekicsentől, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy szerelme beteljesülhessen! Dzsekicsen arra gondolt, hogy vagy Mauglit, vagy Rékát ivartalanítani kellene, de Maugli kétségbeesetten tiltakozott. Dzsekicsen ekkor bekapcsolta mobilját - hetek óta először -, és Apót kérte. Apó kapcsolatban volt azzal a laborral, ahol Mauglit annak idején vizsgálgatták.

Arra kérte Apót, hogy nézessen utána, lehet-e egy nemzés eredménye a különleges képességek öröklése? Nos, a laborban nem tudtak erre választ adni. Maugli annak idején, mikor még Macskával volt, üzekedett néhány szukával, de korántsem biztos, hogy ezekből a "futó kalandokból" született  kiskutya!

Apó azt javasolta, hogy engedjenek szabad teret az érzelmeknek, jelen esetben figyelemmel kísérhető az utódok sorsa!

Dzsekicsen egy alkalommal meghívta a horgásztanyára a boltost, egy jó halászlét helyezve kilátásba. A boltos soha nem fogja megtudni, hogy Dzsekicsen a szomszéd faluban vette meg a félkész halászlevet, tekintettel arra, hogy horgászbotot még az életben nem fogott a kezében!

Nos, a halászlé finom volt, a boltos hozzá is tette, hogy mennyivel jobb a házi, mint a "gyári". Aztán kiültek a teraszra, pokrócot terítettek lábaikra, és csendes borozgatásba kezdtek. Gyönyörködtek kergetőző kutyáikban, és ahogy fogyott a bor, úgy hatoltak egyre mélyebbre a Világ nagy problémáit illetőleg.

- Nézd, milyen jól elvannak! - mutatott a kutyákra Dzsekicsen. - Szed a Réka antibébit?

- Remélem, Mauglinak tisztességes szándékai vannak - mondta nevetve a boltos - vagy hord magával gumit!

- És mi lesz, ha baba lesz? Bepereltek apaságival?

- Hát, úgy gondolom, felnevelnénk... Maugli nem tűnik rossz vérvonalnak!

- Rendben van, de a fészekaljából az elsőt én választom! - jelentette ki Dzsekicsen, bebiztosítva, hogy kontrol alatt tartja az esetleges következményeket.

 

Ötödik fejezet - Csikasz

 

Hatszor érezte úgy, hogy teste szétszakad. Hatszor gondolta, hogy ennél nagyobb kín nincs a világon - és mégis volt. Hatszor könnyebbült meg, és csodálkozott rá egy-egy nedves kis szőrcsomóra, melyekből olyan bizalom, olyan szeretetvágy, olyan ragaszkodás áradt, amelyet még senkivel szemben sem érzett.

Hat kis egyszerű világ költözött be agyába, követelve magának egy-egy kis zugot, vált részévé, alkotva egy olyan különleges egységet, amilyenre még nem volt példa, amióta világ a Világ.

Csikasz, és a hat kölyök.

Egy huszonnyolc lábú, hét gyomrú, hét állkapcsú - de egy akaratú, egy agyú szörnyeteg. Illetve, még nem az... Most még csak egy szuka, hat újszülött kiskutyával, amelyik azt se tudja, honnan szerezzen annyi élelmet, hogy elegendő teje legyen, pedig ez nagyon fontos!

Ilyen éhséget még sose érzett. Egyszerre mardosta gyomrát - ahogy máskor is, néhány nap kihagyás után - és egyszerre jelentkezett már agyában is, ahol egy hatszólamú zümmögőkórus követelte az ennivalót, és ez összességében sürgetőbb volt minden eddigi éhségénél. Hét gyomrot maró éhség űzte Csikaszt, hogy minden áron kerítsen valami ennivalót! Gyomra csillapítására már voltak technikái, de az agyában jelentkező éhség felkészületlenül érte.

A szárazra, és álomba nyalt szőrcsomókat szorongva hagyta magára. Vissza-visszafordult, de aztán már a fák eltakarták azokat, ekkor könnyű kocogásba fogott. Néha megállt, magasra emelte fejét, beleszimatolt a szélbe, néha meg egészen a földig süllyesztette orrát, az aljnövényzet által őrzött illatokban kutakodva.

A levegőből érkezett az első ígéretes illatfoszlány, amely néhány rövid, a szélre merőleges futás, és ismételt szimatolás után szinte radarpontossággal megadta a maga helyét Csikasznak, aki pedig a legalapvetőbb geometriai ismeretekkel sem rendelkezett. A kutya tökéletes biztonsággal talált rá az erdei szeméttartóra. Arra, amelyikben egy nejlonzacskóban négy rántotthúsos szendvics ontott magából olyan kívánatos illatokat, hogy Csikasz szinte beleborzongott.

A billenő szeméttartóból minden kihullott, ahogy Csikasz páros lábbal rátámaszkodott a peremére. Minden, a nejlonzacskóval együtt. A nejlon csak néhány másodpercig gátolta, a szalvéta pedig - átitatva a rántotthús illatával - nemhogy akadályt nem jelentett, hanem szintén bekebelezésre került, a szendvicsekkel együtt!

Már csak vizet kellett keresni.

Egy nap. Egy nap haladék. Ennyit jelentett a szerencse. Lehet-e egy kóbor kutyának minden nap szerencséje?

Csikasz nem gondolt előre. Egy kutyának - különösen, ha kölykei vannak - egyébként is éppen elég azonnali kérdéssel kell megbirkóznia, nem fér bele a jövő tervezgetése.

Azt a jövőt, ami Csikaszra és kölykeire várt, egyébként sem tervezhette meg senki. Talán csak az ördög.

Másnap nem talált ennivalót. Aztán a következő napon sem. A harmadik napon kiránduló gyerekek uzsonnáztak egy pokrócon. Csikasz rájuk rontott, hörögve, felhúzott ínnyel, fogait csattogtatva, mire a gyerekek uzsonnájukat hátrahagyva visítva elmenekültek. Csikasz a legnagyobb nyugalommal nekiállt elfogyasztani a szétdobált ennivalót. Amikor végzett, egyenként kiborogatta a gyerekek táskáit is, ahol talált még néhány, szalvétába csomagolt szendvicset, sőt, két főtt tojás is gazdagította étrendjét.

A gyerekek messzebbről figyelték az eseményeket, és amikor Csikasz a táskákat kezdte cibálni, a legnagyobb fiú egy gallyal a kezében megpróbálta elzavarni a kutyát. Csikasz ekkor olyat tett, amit még egy hete sem tudott volna sajátmagáról elképzelni! Eszeveszetten, habzó szájjal ugrott a fiúnak, aki csak annak köszönhette épségét, hogy azonnal menekülőre fogta a dolgot.

 

Hatodik fejezet - Dzsekicsen

 

Dzsekicsen, amióta felnőtt lett, még sohasem volt ennyi ideig szabad, még sohasem engedhette meg magának, hogy ne kelljen törődnie a tanulással, a munkával, vagy akár a sporttal! Két hónap. Ennyit mondott Apó, és Dzsekicsen ezt komolyan is vette. Ahogy azt is, hogy utána valóban nekiállnak Mauglival kidolgozni azt a módszert, amivel a legtöbbet használhatnának a bűnüldözésnek. Persze úgy, hogy Maugli is, ő is megőrizzék a legjobb formájukat! De, hát ez még a jövő zenéje, egyelőre a pihenés, a szórakozás az első!

Réka gyakran volt náluk, Bótosgyula még örült is neki, hogy nem kellett rá ügyelnie. Igazság szerint Rékát kint, az utcán nem lehetett póráz nélkül sétáltatni, mert ha elindult, semmiféle hívásra nem volt hajlandó visszajönni, viszont, amióta Mauglival "járt", nem lehetett rá semmi panasz. Hiába, a szerelem nagy úr...

Maugli és Réka egymást űzték az erdőben, néha persze mást is, Dzsekicsen ebbe nem szólt bele. Arra gondolt, hogy egy ragadozó helye ki van jelölve a táplálékláncban, és nagyon álságos dolog arra hivatkozni, hogy egyen tápot, hiszen a tápok között is ott van a vadhúsos szárazkaja... Tehát nem közvetlenül, hanem közvetetten pusztul el miatta egy vad. Viszont egy ragadozó az erdőben fontos szerepet tölt be azzal, hogy karbantartja a vadállományt! Egyetlen róka, vagy kóbor eb sem dönt az egészségesebb, erősebb állat elejtése mellett, ha van gyengébb, vagy beteg állat a közelben! A vadászok ellenben pont az erejük teljében lévő, legpompásabb állatok elejtésére a legbüszkébbek...

Dzsekicsen gyakran magukra hagyta a kutyákat, illetve Mauglit figyelmeztette, hogy távollétében egyik szeme mindig legyen a házon, és Rékára is ügyeljen, ha éppen náluk volt. Persze, sose ment el hosszabb időre, legfeljebb vásárolni, vagy a sportújságért, esetleg éppen csak beköszönni Gyulának, egyeztetni vele, hánykor menjenek át Mauglival, amennyiben fenntartja a vacsorameghívást.

Egy ilyen alkalommal történt, hogy Bótosgyula lába mellől Réka ránézett, és Dzsekicsen agyában körvonalazódni kezdett egy kérdés.

- Maugli... Hol... hol van?

Dzsekicsen megdöbbent. Réka?... Ez hogy lehet?

- Otthon van. Átjössz hozzá?

- Igen... Elenged? - kérdően nézett fel Gyulára. Dzsekicsen kíváncsian várta Bótosgyula reakcióját, de ő továbbra is csak Dzsekicsenre nézett, bár automatikusan megvakargatta Réka füle tövét.

- Átengeded Rékát Mauglihoz? - kérdezte Dzsekicsen a boltost, aki bólintott, és oda akarta adni Réka pórázát. -... Nem kell... - gondolta Réka. - Nem kell! - mondta Dzsekicsen, és Rékával lába mellett elindult hazafelé.

Az úton beszélgettek, bár eléggé akadozva. Réka elmesélte, hogy Maugli néha beszél hozzá, és még a gondolatait is kitalálja, de csak azóta, hogy vemhes lett. Elmondta azt is, hogy ez a fajta eszmecsere rettentően szokatlan a számára, és teljesen megdöbbent, hogy Dzsekicsen is érti, amit gondol. Most már kezd megbarátkozni a dologgal, hiszen kényelmesebb az élete így Mauglival, sokat segít az idősebb, és hihetetlenül tapasztaltabb kan támogatása, tanítása.

Gyulának is kevesebb a gondja Rékával, hiszen a kutya könnyen meg tud felelni mindenféle elvárásnak!

Dzsekicsen nem tudta mire vélni, hogy Réka rendelkezik Maugli képességeivel! Alig várta, hogy hazaérjenek, mindenképpen végére akart járni a dolognak.

Mauglit a stégen találták. Dzsekicsen ilyen ingerültnek és tehetetlennek még sose látta kutyáját, az mintha megőrült volna. Hátán a szőr égnek meredt, farka, mint az üvegmosó, orra széle remegett, szeme fehérje felül teljesen kilátszott, és panaszosan nyüszített. Dzsekicsen várta, hogy Maugli gondol neki valamit, de a kutya egy árva foszlányt se küldött felé.

A fiú kétségbeesetten próbálta kitalálni, hogy mi lehet a baj. Semmi szokatlant nem vett észre, kutyája furcsa viselkedésén kívül. Maugli mintha észre se vette volna, hogy a fiú és Réka ott van, csak nézte mereven a vizet..

Dzsekicsen odalépett a kutyához, lehajolt, átfogta nyakát, és rákiáltott. Maugli ekkor felriadt, mintha akkor ébredt volna. - Dzsekicsen! - gondolta - Réka... De jó, hogy itt vagytok!

- Mi van veled? Megsérültél? Nem látok rajtad semmit. Baj van?

Maugli lassan összeszedte magát, szőre lesimult, aztán mesélni kezdett.

- Emlékszel, amikor azt ígértem Zolinak, hogy megtanítom a halakat, hogy kell bekapni a horgot?

Dzsekicsen persze, hogy emlékezett, hiszen ezen rengeteget nevettek annakidején! Maugli elmesélte, hogy amikor felébredt, és a fiú nem volt otthon, neki is eszébe jutott ez az - akkor még viccnek szánt - ígéret, és lement a stégre, kíváncsi volt, hogy a halakkal vajon tud-e beszélgetni? Lehasalt a deszkára, becsukta szemét, elkezdett pásztázni, és várt.

Néhány perc telt csak el, és egyszerre érezte, hogy agya tompulni kezd. Mintha valaki a jó meleg napon feküdne, és közben egy felhő lassan eltakarná a fényt, de ez a felhő egészen vastag és sűrű, mert nemcsak árnyék keletkezik alatta, hanem igazi sötétség!

Maugli lenézett, és a stég alatt, a sekély vízben egy jó méteres harcsát pillantott meg, ahogy percenként néhány méteres sebességgel araszolt a fenéken. Megpróbálta sugallni neki, hogy forduljon meg, de semmiféle reakciót nem vett észre a halon. - Jó, először tudjuk meg, hogy mit akar! - gondolta Maugli, és megpróbált beülni a halba. Az imént érzett tompulás erre erdősödni kezdett, és Maugli kétségbeesetten érezte, hogy egyre gyorsabban gurul egy végenincs lejtőn, és közben semmibe sem tud megkapaszkodni!

- Ki, be, ki, be, ki, be... - Lenézett, és látta, hogy a hal szája mozog így. - Ki, be, ki, be, ki, be...- Képtelen volt elszakadni, már nem látott semmit a stégből és a partból, csak valami homályos fényben imbolygó, lassan lefelé csúszó, gidres-gödrös szürke falat. A víz fenekét...

Ekkor kiabálást hallott, és egy kéz megrázta. A szürkeség felrobbant, a hirtelen szemébe csapó fény szinte elvakította. Hunyorogva körülnézett.

- Dzsekicsen! Réka! De jó, hogy itt vagytok!

Maugli érezte, hogy Dzsekicsen szeretne még valamiről beszélni, de kérte, hogy ezt halasszák későbbre, ha nem sürgős. Annyira megviselte az öreg harcsa szintjén való gondolkodás, hogy mindenképpen szüksége volt egy kis kikapcsolódásra!

Rékával vagy tizenötször körbefutották a tanyát, Dzsekicsen nem is igazán tudta, hogy ki kerget kit... Maugli hagyta abba a rohanást, lelassítva ezzel Rékát is, talán azért, mert a szukán látszott, hogy gömbölyödik a hasa. Leheveredtek, és igen intenzív lihegésbe fogtak.

Maugli kikérdezte Rékát, hogy mi volt a hazaúton, mit akarhat Dzsekicsen? Megdöbbent, amikor megtudta, hogy Réka és a fiú beszélgettek! Nem értette, hogy ez miként lehetett, hiszen Réka sem, és Dzsekicsen sem evett semmi olyat, ami indokolná ezt a képességet!

- Gyere! - hívta Rékát, miközben feltápászkodott - Kipróbálunk valamit!

Elmentek a falu szélén álló házhoz, ahol egy roti vigyázott a "rendre". Ismerték már, hiszen jövet-menet előtte szoktak elmenni. A kutya odajött a kerítéshez, nagy orrösszedörzsölések, farkacsóvák közepette üdvözölték egymást.

Maugli bekukkantott a roti fejébe, de ott a szokásos gondolatokon kívül mást nem talált.

- Próbálj meg gondolni neki valamit - mondta Rékának - úgy, ahogy Dzsekicsennel is csináltad!

Érezte Réka próbálkozását, ahogy kérdezte volna a másiktól, itthon van-e a gazdája? Maugli feszülten figyelt, de semmiféle reakciót nem olvasott ki a rotiból. - Nem Réka az! - gondolta, és ez némileg megnyugtatta. Nem szerette azokat a dolgokat, amiket nem értett. Így azért nyugodtabban ment oda Dzsekicsenhez, azzal, hogy vágjanak bele a beszélgetésbe!

Dzsekicsen elmondta Mauglinak, hogy a legnagyobb megdöbbenésére azt vette észre, hogy Réka is tud olvasni a gondolataiban. Maugli elmesélte viszont, hogy Rékát letesztelte, így máshol kell keresni a megfejtést!

A fiú elgondolkodott. Leült Rékával szemben, és beszélgetni kezdtek. Azt vette észre, hogy Réka csak a számára megfogalmazott gondolatokat érti, a többit nem! Kipróbálta, hogy arra gondolt, nemsokára vissza kell vinnie Rékát Bótosgyulához Réka nem reagált. Ekkor Dzsekicsen azt gondolta: - Réka!  Indulunk haza! - erre a kutya rögtön felállt, és nagy kanyarintásokkal nyalogatni kezdte a szája szélét. - Úgyis nagyon megéheztem! - gondolta vissza.

Amikor a roti által őrzött házhoz értek, Dzsekicsen odament a kerítéshez, és megsimogatta a kutya kinyújtott fejét. - Itthon van a gazdád? - gondolta a kutyának, és feszülten várta a hatást. A roti abbahagyta a farkcsóválást, hátralépett, és döbbenten nézett Dzsekicsenre. - Ez mi? - Csaholni kezdett. - Te kérdezted? - Igen! - gondolta Dzsekicsen. Érezte, hogy a roti teljesen feszült. - Nyugodj meg, semmi baj! Már megyünk is!

Elfordult a kerítéstől, és Rékával együtt indultak tovább, a faluba, a boltoshoz. Réka az egészből nem értett, és nem érzett semmit.

Maugli még odament a kerítéshez, és néhány simogató gondolattal megnyugtatta a rotit. Ilyesmiben már volt tapasztalata.

Hetedik fejezet - Csikasz

 

Fantasztikusak voltak a kölykök, mind a hat! Már kinyílt a szemük, és kezdtek felvenni egyéni, és igen sajátos tulajdonságokat! Ez érdekes volt, mert úgy tudtak önálló egyéniségek maradni, hogy közben tudatuk képes volt a teljes összekapcsolódásra.

A kölykök annak ellenére, hogy még csak néhány hetesek voltak, szinte mindent tudtak a világról - igaz, egyelőre csak elméletben. Persze, sok olyan kérdésük volt, amire Csikasz képtelen volt megválaszolni, egyszerűen azért, mert minden válasz újabb és újabb kérdéseket szülne! Ezekre Csikasz a - Majd, ha már nem szoptok! - kitérő, illetve odázó választ adta. A fészken belül ez később lerövidült "majdhamár"-ra, és gyakran használták a kölkök egymás között is, ami ettől fölöttébb érdekessé lett... A másik gyakran használt kifejezés a fészek volt, ez tulajdonképpen az otthont, a családot jelentette.

Nos, Csikasznak gyakran magára kellett hagynia a fészket, hiszen a kölykök egészségesek voltak, és ehhez mérten kellőképpen éhesek.

Eleinte tele volt aggodalommal, ha magukra hagyta a kölyköket, de egyszer hazafelé tanúja volt, amikor egy vagány kanrókát a fészek megregulázott! A róka a végén örült, hogy ép ésszel el tudott rohanni, és talán még azóta sem tudta feldolgozni magában azt a néhány másodpercet, amíg szűk agyában egyszerre hat másik személyiség üvöltözött egymásnak ellentmondó parancsokat! - Állj fel! Fussál! Feküdj! Balra! Jobbra! Ugorj! - el kellett telnie jó néhány másodpercnek, mire kitalálta, hogy ezek közül legszívesebben a - Fussál! - parancsnak engedelmeskedne, nos, ezt végre is hajtotta. Azóta még a környéket is kerüli...

Csikasznak inkább az ennivaló miatt volt aggódnivalója, bár, amióta levetkőzte neveltetése gátlásait, könnyebb volt a dolga. Percnyi gondolkodás nélkül mészárolt le elkóborolt házimacskákat, nálánál kisebb kutyákat, az erdő kisebb vadjairól nem is beszélve. Olyan szerencséje, mint amilyen az uzsonnázó gyerekek kirablásánál volt, nem volt többet. Minden falatért meg kellett küzdenie.

Egyik alkalommal már a fél éjszaka eltelt, és még mindég nem talált annyi ennivalót, ami elég energiát adna a hat kölyök megszoptatásához! Ráadásul szeretett volna valami nagyobb állatot is hazavinni, részben tartaléknak, részben azért, hogy a kölykök fokozatosan kezdjenek hozzászokni a húshoz. Ismerjék meg a hús, a vér szagát, ízét, kezdjenek hozzászokni a gondolathoz, hogy előbb-utóbb le kell szokni a tejről...

Ideges volt, mert már közeledett a hajnal, és akkor a kiserdőben egyre több lesz a kocogó, aztán később a kiránduló... Akkor már a fészekre kell vigyázni!

Egy kecske szagát érezte meg. Akkor még nem tudta, hogy kecske, csak amikor az egyik erdőszéli ház udvarára bemászott, és meglátta a kis, fekete kamerunit bekötve egy fészerbe.

Fellökte, és teljes súlyával rákapaszkodott, húzni kezdte, amitől a kecske nyakát egyre jobban feszítette a kötél, egyre elhalóbban mekegett, és egyre erőtlenebbül rugdosott. Megváltás volt számára, amikor Csikasz átharapta a torkát.

A kutya néhány perc alatt elrágta a kötelet, aztán kibővítette a lyukat a kerítésen. Nagyon fáradtan, de nagyon boldogan cipelte le a kecskét a fészekbe.

 

Nyolcadik fejezet - Dzsekicsen

 

Az eddig tapasztaltak azt igazolták, hogy Dzsekicsen képes a telepátiára - legalábbis kutyákkal.

Nagy izgalom vett erőt a fiún, hiszen ez egész más alapra helyezné a további teendőket! Nem kellene Mauglit a végsőkig kiszipolyozni, nem kellene "üveghangra járatni", nem kellene egy kutya jelenlétét olyan szituációkban is megmagyarázni, ahol az egyáltalán nem egyszerű!

No, de először is végére kell járni, hogy emberekkel kapcsolatban is működik-e a dolog?

Kockázat nélkül a kollégákkal, vagy Zolival, illetve a lélekgyógyászokkal próbálhatta volna ki, hiszen ebben a körben nem okozott volna meglepetést, ők az eddigiekből is vastagon kivették a részüket. Viszont a kíváncsiság ott munkálkodott a fiúban, ezért úgy döntött, Bótosgyulát megkóstolja.

Odafelé egész úton "tréningezett" Mauglival, aki hasznos tanácsokkal látta el, például azzal kapcsolatban, hogy miképpen lehet valakit úgy lefigyelni, hogy az illető ne vegye észre! Dzsekicsen azt találta ki, hogy sörözésre csábítja Gyulát, hiszen ivás közben indokolt lehet néhány hosszabb-rövidebb szünet a beszélgetésben, és Dzsekicsen úgy vélte, ilyenkor nyugodtabban tud majd figyelni a férfi gondolataira!

Zárás előtt értek a boltba, és Dzsekicsen köszönés helyett azt kérdezte, hogy hány üveg sörnél kap kedvezményt a nagy tételre való tekintettel? Gyula erre megkérdezte, hogy vendéget vár-e, de Dzsekicsen már tudta, hogy Bótosgyula is tudja, a sört nem elvinni akarja, hanem együtt fogják meginni...

- Tíz üvegnél ötven százalék kedvezményt adok! Tizenötnél százat! - mondta Gyula, mire Dzsekicsen megkérdezte, hogy hány üvegnél kaphat egy kis költőpénzt is mellé?...

Gyula rátette a lakatot a kisbolt ajtajára, becsukta a kertkaput, és odaszólt Rékának, hogy vigyázzon a házra! Mauglinak is kijutott, neki meg azt javasolta, hogy figyeljen a leendő gyerekei anyjára, nehogy megerőltesse magát a nagy vigyázásban!

Bementek a házba, de csak két dzsogingfelsőért - hiába volt napközben meleg, az esték még hűvösek voltak - aztán kiültek a teraszra. Gyula kinyitott három üveg sört. Tudta, hogy az üveg szisszenésére megjelenik a terasz alsó korlátja alatt egy szőrös fej... Maugli ugyan nem ivott meg egy egész üveg sort egy este, de szándékosan nem tálba öntötték, nagy élmény volt látni Maugli harcát az üveggel! Persze, a kutya pontosan tudva, hogy milyen jól szórakoznak rajta, még rá is tett egy lapáttal. Látszólag iszonyú szomjúság kínozta, mohón szürcsölt, fogait csikorgatta az üveg száján, aztán, amikor végzett, szája elé emelt mancsa mögött böffentett egy nagyot... Ezen az estén Réka rátett még egy lapáttal! Odament Mauglihoz, mancsát a nyakára tette, és olyan képpel nézett a férfiakra, mint amikor egy feleség elnézést kér becsiccsentett férje viselkedése miatt!

Beszélgettek, iszogattak, nevették a kutyákat, és Dzsekicsen közben elkezdte szégyellni magát.

Úgy érezte, mintha leselkedett volna. Eleinte csak gondolatfoszlányokat csípett el Gyulától, aztán belejött, és gyakorlatilag folyamatosan kiolvasta barátja agyát. Nem tudott meg semmi újat, hiszen eddig is tisztában volt azzal, hogy barátja egy szeretetreméltó, őszinte ember!

Amikor Maugli és Réka a rohangászásban kifáradva a terasz elé heveredtek, Dzsekicsen megkérdezte kutyájától, hogy miképpen tud kívül maradni? A tanácsot megfogadva, ettől kezdve az este ugyanúgy zajlott, mint máskor. Talán csak Dzsekicsen volt csendesebb a megszokottnál, de ez Bótosgyula betudta a sörnek.

Amíg hazaértek, Maugli elmagyarázott a fiúnak egy pár technikát - a kizárást, a kívülmaradást, a pásztázást, az agresszív beütést, és még sok mást - amit annakidején Macskával már eredményesen alkalmaztak. Aztán otthon Dzsekicsen még sokáig ébren volt, és rájött, hogy itt semmiféle csoda nem történt, egyszerűen a mindenkiben meglévő képesség fejlődött ki benne, a folyamatos gyakorlás miatt! Eddig azért nem vette észre, mert eszébe sem jutott. Réka viszont, amikor kérdőn ránézett, Maugli nézésére emlékeztette, ezért reflexszerűen rányitott, így hallotta meg a kutya gondolatait.

Amikor Dzsekicsenben helyrekerültek a dolgok, akkor ebből a szempontból megnyugodott, viszont egy egészen másfajta izgalom vett rajta erőt.

Elképzelte, hogy micsoda távlatok nyílnak meg előtte, új képességei birtokában!

Nem is vette észre, hogy elaludt. Hiszen álmaiban sem fordultak elő nagyobb csodák, mint a valóságban...

 

Kilencedik fejezet - Csikasz

 

A kölykök fantasztikusan fejlődtek! A fészek, úgy tűnt, minden akadályt legyőzött! Az éhség már a múlté, Csikasz és kölykök azt a vadat derítették fel - és ejtették el - amelyiket csak akarták!

No, azért a lehetőségek szűkültek is, folyamatosan, és ez tulajdonképpen pont a sikeres vadászatok miatt volt... Azért nem buktak le, mert gyakorlatilag minden vadat szőröstül-bőröstől elfogyasztottak, így senki nem talált rá szétmarcangolt tetemekre, a vadak pedig ugyan kinek hiányoznának?

Néhányan tettek ugyan feljelentést háziállatok eltűnése miatt, de amióta Macska meghalt, ezeknek a hatóságok nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget.

A fészeknek nem kellett tartania azért sem a lebukástól, mert tagjai kiválóan rejtőzködtek. Tizennégy szem, tizennégy fül és hét fantasztikus szimatú orr vigyázta, és az egészet egy összekapcsolódott, egységes tudat koordinálta. Amit az egyik látott, látta a másik hat. Amit a másik szimatolt, azt érezték a többiek.

Ezek a kutyák nem csaholtak, nem csóválták a farkukat, nem dugták össze az orrukat, és képes lett volna bármelyikük csukott szemmel is végigmenni egy pallón, ha azt akár csak egy tagja látta a fészeknek.

Élhettek volna az erdőben gond nélkül, akár évekig.

Ha nem fogytak volna el az állatok. Azok, melyek nélkül a hétfejű szörnyeteg nem létezhet, hiszen náluk, mint minden érzés, az éhség is hétszeres erővel jelentkezik. Ha valaki volt már iszonyatosan éhes, az szorozza be héttel, akkor lehet elképzelése arról, amit a fészek mindegyik tagja érzett, amikor már negyedik napja nem ettek néhány pocoknál többet.

Csikasz gondolkodott. A fészek gondolkodott. Ez a kettő már nem ment egymás nélkül.

 

Azon gondolkodtak, hogy mit tegyenek azonnal, - és mit tegyenek később?

Nos, azonnal enni kell valamit! A későbbet meg is kell érni!

Már hajnalodott. Egy triatlonos közeledett a kis erdei úton. Egyenletesen rakta egymás után izmos lábait, és, bár túl volt vagy három kilométeren, nem volt szaporább a pulzusa, mint a postásnak a kertvárosban.

Lába, keze, csípője, válla tökéletes harmóniában mozogott, hosszú évek rutinja tette ilyenné. Már nem versenyzett, nem az edzés volt a célja, hanem a futásért önmagáért futott. Olyan volt ez már neki, mint a reggeli fogmosás, vagy a borotválkozás. Minden nap, keresztül az erdőn, a kis erdei büfében egy rántotthúsos szendvics egy pohár tejjel, onnan be a kapitányságra, aztán egy zuhany - és mire ezekkel végzett, a kollégái is beértek.

Tizenöt éve mindig ő ér be elsőnek.

Csikasz és a fészek biztosan számíthatott arra, hogy jönni fog - de azt is tudták, hogy vele nem a legkönnyebb utat választották!

A triatlonos közeledett. Csikasz két kölyke már várta az ösvény két oldalán, és amikor a férfi elfutott közöttük, némán mögécsatlakoztak.

A férfi meglepődött, de nem ijedt meg, inkább szokatlan volt neki a kutyák viselkedése. Nem ugattak, nem csóválták a farkukat, egyszerűen futottak mögötte.

Egyáltalán nem viselkedtek fenyegetően, mégis nyomasztó volt látni, ahogy centiméteres pontossággal tartják a követési távolságot.

A férfi gyorsított - voltak tartalékai -, de ugyanezt tették a kutyák, még akkor is, amikor a férfi már úgy érezte, hogy ezt az iramot már nem lesz képes sokáig tartani.

Igen rossz érzései voltak. Ha a kutyák megtámadták volna, biztosan szembeszáll velük, és fizikai állapotát tekintve jó esélyei lettek volna, hogy megfutamítja azokat. De hát nem támadtak... Csak futottak, ha lassított, akkor azok is, ha gyorsított - bár ez már nehezebben ment - hát ebben is alkalmazkodtak hozzá.

Megállt, megfordult, és toppantott a kutyák felé. A várt hátrarebbenés elmaradt, viszont kijött az oldalsó bokrokból két újabb kutya, pontosan ugyanolyanok, mint az első kettő, csak ezek nem lihegtek. A négy eb ült egymás mellett az ösvényen, elzárva a visszautat. A férfi tanácstalanul állt, egyszer csak fejében, mint egy kiáltás, felhangzott: - Fuss! Fuss! Fuuusss!!!

Megfordult, futni kezdett. Azok négyen felálltak, és ismét követték, előbb mind a négyen, majd a két fáradtabb lemaradt. - Fuss! Fuss! - már pánikban volt, minden maradék erejét összeszedte, és rohant, most már úgy, mint aki az életéért fut...

A veszély miatt az adrenalin szétáramlott testében, és soha nem remélt tartalékokat mozgósított. Olyas sebesen futott már, mint versenyzőkorában, és valóban, a két kutya lemaradt. Boldogan lassított, ideje volt, a szíve zakatolt, a levegő sípolt, ahogy nyitott szájjal kapkodott utána. Lelassított kocogásra, majd megállt. Előrehajolt, két tenyerét térdein nyugtatva várt, hogy pulzusa lassuljon, hogy lábaiból elmúljon a remegés.

- Itt vagyok! - hallotta, vagy inkább csak érezte. Felnézett, és meglátta, hogy vele szemben három kutya - egy nagyobb, és két akkora, mint az előzőek - ül, és őt nézi. Jeges rémületet érzett. Közben neszezést hallott hátulról, a két, imént lehagyott eb érkezett meg és ült le, mereven nézve őt.

A két, először lehagyott kutya is feltűnt, könnyű kocogással közeledtek.

A férfi a kör közepén állt, rebbenő tekintetét egyikről a másikra vetette, és már nagyon tartott attól a pillanattól, amikor majd a két első kutya odaér.

Még fél perc, a kutyák megérkeztek, és leültek. Egyik a jobboldalon, a másik a balon. Hét kutya, egy szinte szabályos hétszög csúcsain, ül, nézi őt. - Heten, mint a gonoszok - gondolta. - Mi az, hogy gonosz? - hallotta a kérdést agyában. - Éhes! Éhes vagyok! Éheséheséhes!...

A hét kutya, mintegy varázsütésre, egyszerre állt fel, és a kör közepéig a másfél métert egy pillanat alatt tette meg.

- Éheséheséheséhes!... zakatolt a férfi agyában, abban az utolsó néhány másodpercben, amíg még öntudatánál volt.

A néhány száz méterrel arrébb munkába igyekvő büfés semmit sem hallott. Se ugatás, se csaholás, se morgás. A bugyborékolásba fúló hörgés nem hallatszik messzire.

A büfés betette a mikróba a szendvicset, de nem indította meg, csak beállította előre az egy percet. Kiöntötte a tejet is, aztán kezdte kitámasztani a felnyíló vasablakot - ez ilyenkor keskeny féltetőként funkcionált, az alsó részt meg lehajtotta, és ez lett a pult. A szatyorból elővette a három friss, még meleg kenyeret, az elsőt felszelte. Ezt máskor már a beszélgetés közben szokta megtenni, a falatozó századosnak mindig voltak érdekes témái - többnyire a napi politikával kapcsolatban - azokat szokták megvitatni.

A büfés három éve minden munkanapon, a szabadságolásokat kivéve, első vásárlójaként üdvözölhette a századost. A számlát csak kéthetente rendezték, a tiszt mindig gavallér volt, igaz, hogy azt az egy szelet húst nem is a többivel sütötte a büfés felesége.

A százados felesége viszont még aludt, amikor csengett a telefon. - Csókolom, Pista vagyok! - az alosztályvezető volt. - Mikor jön be a főnök? Kilencre bent kell lennünk az Ügyészségen! Vagy kocsival megy, és ott találkozunk? - Várjon, Pista, megnézem, itthon van-e? - mondta az asszony, majd néhány perc múlva ismét felvette a kagylót. - Nincs itthon, de a kocsikulcsot nem vitte magával! Ja, és a váltóegyenruhája is itthon van, mindenképpen be kell mennie, ha mást nem, hát átöltözni! Hány óra van? - Fél kilenc... De ne tessék megijedni, biztosan mindjárt bejön, majd mondom neki, hogy szóljon haza!

A rendőr tudta, hogy baj van, de semmiképpen nem akarta a főnök feleségét megrémiszteni.

- Gyerekek! Mindenkit berendelni, aki él és mozog! Átfésüljük a kiserdőt! - mondta a körülötte állóknak. - Ha Macska még élne, hát igencsak be lennék rezelve... De azért így sem vagyok nyugodt - gondolta. - Más ilyenkor szokta felhívni a Rendőrséget. De én most ki a túrót hívjak fel?!

 

Tizedik fejezet - Dzsekicsen

 

- Nem Túró, hanem Túri! Őrnagy! Ő foglalkozott a Macska- féle gyilkosságokkal ott, a kiserdőben! - mondta Apó a kiserdőhöz közeli kapitányság vezetőjének. - Miért kérdezed?

- Mert az egyik osztályvezetőnket valószínűleg megölték, pontosan arrafelé. - mondta az őrnagy.

- Hogyhogy valószínűleg? Nem tudjátok, miként halt meg?

- Azt nem tudjuk, hogy meghalt-e? Egy hatalmas tócsa vért találtunk, az egyértelműen az övé, de a holttestnek semmi nyoma! Ja, és rengeteg kutyalábnyom...

- A szentségit... - mondta Apó. Rossz érzései lettek, de nem igazán tudta, hogy miért. Az, hogy esetleg megöltek valakit - nos, hát az ő szakmájában azért ez elég gyakran előfordul. Ha kolléga az illető, nagyon szomorú, mert ez kettős győzelem az alvilágnak, hiszen elkövette a legszörnyűbbet, és még az ellene harcolók is fogynak, de az ilyen esetek csak fokozták a vágyat, hogy elkapják a tettest. Itt azonban más volt a rossz érzés oka!

Eszébe jutott az a szörnyű időszak, amikor Macska ellen vívták hosszú időn át eredménytelen harcukat, az, amikor egy olyan ellenféllel kellett szembeszállni, akinek képességei meghaladták a felfoghatót, az, amikor a logika és a szorgalom, a tehetség és a kitartás nem elegendő az eredményhez. 

- Túri vagy fél évig nem lesz elérhető. Szabadságra, és tanulmányútra küldtem! Nem szívesen rendelném be, csak ha feltétlenül szükséges. Mindenesetre kapcsolatba lépek vele, Ti meg szóljatok, ha valami új dolog merülne fel!

A százados keresése tovább folytatódott, nyomkövető kutyákat hozattak.

Érdekes, és szokatlan jelenség volt, hogy a szagnyomokon a kutyák a szélrózsa minden irányát felvették, minden indítás másfele vitt. Amikor aztán eljutottak néhány száz méterre, a kutyák rendre megzavarodtak, elengedték a nyomot, szűkölve rohantak vissza gazdáikhoz, és semmiféle parancsnak, utasításnak nem voltak hajlandóak engedelmeskedni!

A kapitány ezek után elrendelte a kiserdő szisztematikus átfésülését, amiben a polgárőrök is segítettek, hiszen annakidején elég jól kiismerték a terepet.

Folyamatos rádiókapcsolatban voltak egymással, így mindenki azonnal értesült arról, ha valami szokatlan dolog került elő. Nem csoda hát, hogy szinte egy időben a siettek helyszínre, amikor ráakadtak a fészekre.

Itt megtalálták a százados koponyáját és medencecsontjának nagy részét, a trikóját, sortjának cafatjait, és az öltözőszekrény kulcsát, amit futás közben a nyakában hordott egy zsinóron.

Nem tudhatták még bizonyosan, hogy a százados maradványait találták meg, de mindenki érezte, hogy ez az igazság. Csak megálltak a fészeknél, egy pillantást, ha vethettek a hófehér, ezerszer lenyalogatott csontokra, de már mindenkiben egy sürgető érzés munkálkodott. - Szaladj! Menekülj! Fuss! Fuusss!!! - és ez az egész kezelhetetlenné tette a helyszínelést.

Aki csak megközelítette a fészket, azonnal képtelenné is vált a gondolkodásra, a kényszer vette át agyában az irányítást, és minél gyorsabban távol akart kerülni a helyszíntől. Sőt, az is előfordult, hogy a nyomkövető kutya esett pánikba, és megmarta a pórázt tartó kutyavezetőt.

Néhány nap elteltével nem volt más választása a kapitányság vezetőjének, minthogy ismét felhívja Apót. Az életesek vezetője SMS-t küldött Dzsekicsennek, aki másnap reggel, amikor bekapcsolta készülékét - ezt tette minden reggel, pont ilyen céllal -, és elolvasta, azonnal felhívta Apót.

- A Horgásztanya-különítmény parancsnoka jelentkezik, a létszám kettő! Jelentem, értelmes élet nyomaira bukkantunk, de azok nagyon régiek, úgy látszik, már kihaltak...

- Lassíts Dzsekicsen, baj van, és a tanácsodat kérném! - vágott közbe Apó, bár nagyon örült, amikor meghallotta a fiú bolondozását. Elmesélte a történteket, és persze Dzsekicsen gondolkodás nélkül megígérte, hogy azonnal hazamennek Mauglival. Maugli az egész beszélgetést hallgatta, nagyon megrendítették a történtek.

A szennyest a kocsiba hajították - legalább gépben mossa ki, gondolta a fiú - aztán már indultak is. Még beugrottak Bótosgyulához. Dzsekicsen elmondta, hogy haláleset történt a családban, néhány napra bemennek a Nagyvárosba. Odaadta Gyulának a kulcsokat, és megkérte, nézzen néha a tanyára. Maugli addig meglátogatta a mindenórás Rékát. Sok mondanivalója nem volt, de talán egy kicsit többször nyalogatta meg Réka orrát, mint máskor, nyilvánvalóan tele volt szeretettel és aggódással Réka iránt.

Aztán elindultak. Néhány óra múlva Dzsekicsen jelentkezett az erdő melletti kapitányság vezetőjénél, aki megmutatta a keletkezett aktákat, és élőszóban kiegészítette azokkal a dolgokkal, melyeket leírni nem lehetett.

- Borzalmas érzés volt, hidd el! Az ember néhány másodperc után úgy érzi, hogy megbolondul! Csak egyet lehet, menekülni! Azt se tudom, hogy azt a néhány csontot hogy szedtük össze! Az egyik kocsit, amit elsőre otthagytunk, csak harmadik kísérletre tudtuk elhozni!

Dzsekicsen azt gondolta, hogy érti, Maugli pedig tudta, hogy miről beszél a kapitány. Annakidején Macskával használták is ezt a fegyvert, képesek voltak embert is, állatot is sokkolni! Sőt, néha csak szórakozásból csinálták, jót derülve a következményeken.

Jelezte Dzsekicsennek, hogy kérjen egy kis időt, menjenek el sétálni, mielőtt kimennének a helyszínre!

- Tudom, hogy miről beszélt a kapitány! Ha nem láttam volna Macskát meghalni, azt hihetném, hogy ő az... Gyere, gyakoroljunk!

Leültek a játszótéren egy padra, és Maugli részletesen elmagyarázta Dzsekicsennek, hogyan tudnak összedolgozni. Hogy lehet egymás akaratát erősíteni, hogy lehet felváltva nyugalmat és pánikot okozni, hogy lehet egymásnak ellentmondó "parancsokat" küldeni, és miként lehet valakinek az önálló akaratát porrá zúzni...

Dzsekicsen szégyellte magát, de nem volt más választása, néhány, kutyáját sétáltató járókelőnek bizonyára megmagyarázhatatlan élményeket szereztek, amíg új ismereteit készséggé fejlesztette...

Mauglinak még egy hasznos tanácsa volt, a kizárást kellett gyakorolniuk. Ezt eddig is alkalmazták, de csak egymással, vagyis nem agresszióval szemben! Ha magányra vágytak, jelezték, de ez csak annyi volt, mintha kitennék a táblát - Kérem, ne zavarjanak! -, de most azt kellett begyakorolni, hogy bezárkózzanak a kutakodó elme elől!

Dzsekicsen megnézte a térképen, hol volt a gyilkosság helyszíne, illetve a fészek helyét is, és elindultak.

Azt a helyet, ahol megölték a századost, könnyen megtalálták, hiszen az ösvényen volt, ráadásul egy hosszú, egyenes szakasz végén. Maugli megpróbálta a szagok alapján megfejteni a történteket, de képtelenségnek tűnt, hiszen azóta emberek és állatok tízei járták össze a helyszínt. Úgy döntöttek, hogy gyalog mennek át a másik helyszínre, ahol a százados maradványait megtalálták. Dzsekicsen nem akarta, hogy a kocsiból kiszállva, direktben hassanak rájuk az ellenséges erők! Így, hogy lépésről lépésre közelítik meg a helyszínt, remélte, hogy minden válaszlépésre elegendő ideje marad.

Mintegy fél kilométerre a megadott helytől kutyát érzékeltek. Illetve, Maugli "fogta", aztán figyelmezette Dzsekicsent, aki kisvártatva szintén megérezte a kutya agyát.

Nos, ez a kutya nem úgy gondolkodott, ahogy ezt Dzsekicsenék megszokták. Nyüzsögtek agyában a kérdések, és furcsa módon a válaszok is!

- Jönnek! - Hányan? - Ketten vannak! Egy ember és egy kutya! - Mit akarnak?

Ekkor Dzsekicsen megérezte, hogy agyába néznek. - Zárj ki! - érezte Mauglit, aki ezzel egy időben be is zárult előtte. Dzsekicsen is azonnal blokkolt, mire ezt érezte az idegen kutyából:

- Nem látok bele! - Micsoda?! Az nem lehet! - Sötét... Sötét, nem látok bele! Mintha meghalt volna! - De jönnek? - Igen! A kutyába se látok bele!

- Ketten vannak. - hallotta most Mauglit Dzsekicsen. - Nem, már hárman! Eddig azokat azért nem éreztem, mert messze voltak! Próbáljunk csak egymás felé nyitni!

Már Dzsekicsen is érezte a második kutyát, aztán kisvártatva a harmadikat.

Nyilvánvaló volt, hogy a három idegen kutya tanácstalan, úgy tűnt, szokatlan volt számukra a csukott agy. Hirtelen megszaporodtak a kérdések és a válaszok, Dzsekicsenék már tudták, hogy kisebb falka verődhetett össze, - és ekkor megjelent a domináns.

- Elzavarni! - adta ki a parancsot, mire Dzsekicsent majdnem letaglózta a sokk. - Fuss! Rohanj! Fordulj meg! Ülj le! Fuss! Fuss! Megöllek!

Dzsekicsen a fülére tapasztotta kezeit, bár tudta, hogy ez nem számít. Szinte kétrét görnyedt, közben látta, hogy Maugli gerincén áll a szőr, de áll a kutya is, és egyszer csak beüvölt Dzsekicsen agyába: - ZÁRD KI!!!

Igen, Dzsekicsen késésben volt. A saját gondolataiból kizárta az idegeneket, de arra, amit azok gondoltak, éppenséggel még fel is volt fokozva az érzékenysége! Így aztán hatványozottan érvényesült az idegen kutyák összehangolt támadása.

- Gyertek! - hallotta most Mauglit, de a kutya ezt most csak úgy általában gondolta, azzal a szándékkal, hogy minden élő a közelben érezze. Dzsekicsen ráerősített, megértve, hogy kutyája egy szemtől-szembe találkozást provokál. - Fuss! Rohanj!... - érezte egyre gyengébben, hiszen a kizárás egyre jobban sikerül, de helyette a - Gyertek! -et küldte, ráhangolva Maugli ütemére.

A domináns leállította a támadást, és annyit küldött vissza, hogy kijönnek a takarásból. Maugli és Dzsekicsen feszülten várakozott. Ekkor kilépett a fák közül egy terrier-szerű kutya, majd kisvártatva még hat, szemmel láthatóan még fiatalok, szinte kölykök.

Maugliban és a szukában egyszerre kezdett fészkelődni a gyanú, és egyszerre döbbentek rá arra, hogy hol találkoztak.

- Téged zavartalak el a halott nő mellől. - jelentette ki Maugli. - Igen, én pedig majdnem éhen pusztultam! Vemhes voltam, ennem kellett volna, de elzavartál! - szinte sütött a gyűlölet a kutyából. - De te akkor már ettél a nőből! - Éppen csak egy pár falatot!

Dzsekicsen és Maugli most már mindent értett. Azt viszont nem tudták, hogy mit tegyenek?

- Velünk kellene jönnötök! - Na nem! Az ember - az ellenség! - ezt már egyszerre gondolta a hét kutya, mintha egy begyakorolt szöveget skandálna. - Az ember az ellenség!

Maugli és Dzsekicsen érezték a pillanatot, amikor a hét kutya támadásba lendül. Maugli odalökte Dzsekicsennek, hogy fusson a kocsihoz, mert nem képes megvédeni, de feltartja a támadást, amíg biztonságos távolságba nem ér. Három kutya támadta Dzsekicsent, míg a szuka a másik hárommal rontott Mauglinak. Dzsekicsen látta, hogy az egyik testhosszal megelőzte a többit, és habzó szájjal rontott neki, a levegőben tette meg az utolsó métert egy nagy ugrással. Dzsekicsen egy sokuto-val, egy kifordulást követő sarokrúgással fogadta, így az gyakorlatilag törött nyakkal ért földet. A másik két kutya megdöbbent, hirtelen elvesztették a fonalat, életükben először találkoztak a kizárással! Azzal, hogy nem érezték előre az ellenfél tetteit, hirtelen hátrányba kerültek. Dzsekicsen, kihasználva a néhány másodperces megtorpanást, azonnal futni kezdett. Némileg aggódott Maugli miatt, de igazán nem tudott olyan helyzetet elképzelni, hogy óriási termetű barátja valóban veszélyben legyen!

Ténylegesen nem is volt. A legelőször közelébe érő kölyköt egyszerűen fellökte, egyik lábát a farára, a másikat a lapockájára tette, a hatvanvalahány kilós nyomás alól az képtelen volt kikeveredni. Aztán a félelmetes agyarak összezárultak a gerincen, a csavargatásra nem is volt igazán szükség. Egyre csituló remegés futott végig a kutyán, aztán elernyedt. Közben Maugli a megtorpant szuka szemébe nézett.

Csikasz úgy érezte, hogy az agyából darabokat szaggatnak ki. Kétszer érezte egymás után, mintha végtagjait tépték volna le, mintha egy parazsat nyomtak volna a fejéhez. Kétszer érezte, hogy kevesebb lett.

- Megállj-t gondolt fiainak, aztán a nyugodtan fekvő, mellső lábait a halott kutyán nyugtató Mauglihoz fordult. - Most menj el, vagy neked rontunk! Lehet, hogy erősebb vagy, lehet, hogy nem élnénk túl, de te sem! - Jó, de visszajövünk! - mondta Maugli, és felállt, majd hátra sem nézve, elkocogott. Csatlakozott az eseményeket tisztes távolból végignéző Dzsekicsenhez, majd együtt indultak vissza, a kocsihoz.

Már tudták, hogy ki az ellenség, de azt is, hogy legközelebb nem úsznák meg ilyen könnyen. Járhattak volna sokkal rosszabbul! Biztos, hogy pillanatnyi lépéselőnyüknek köszönhették csak átmeneti győzelmüket, annak, hogy a falka nem ismerte a kizárást! Egyszerűen eddig nem volt rá szükségük, de más szempontból sokkal összehangoltabbak voltak, mint a Dzsekicsen - Maugli páros. Nos, nem voltak illúzióik, biztosak lehettek abban, hogy a legközelebbi találkozón a kizárást is profi módon használó falkával lesz dolguk!

 

Tizenegyedik fejezet - Csikasz

 

A férfi szétdarabolása kemény feladat volt. Különösen azért, mert első nekifutásra a fészek minden tagja annyit evett, amennyi csak belefért. A mardosó éhség először a gátlásokat és az óvatosságot emészti el...

Mintegy fél órán keresztül csak az álkapcsoké, a nyakaké, a mellső lábaké volt a fő szerep, az erőlködés hangjai, a tele száj résein átszörcsögő lihegés, és tolakodó morgások hallatszottak.

Egyenként hagyták abba az evést, bár ez a fészek estében nem volt ilyen egyértelmű. Amíg a családnak akár csak egy tagja is éhes volt, azt a többi is érezte, de a többiek feszülő hasa is segített abban, hogy az utolsó is érezze, - már elég.

Amikor már mind jóllakott, és körben heverve csak nézték azt, ami a hullából megmaradt, Csikasz azt gondolta, hogy a tetemet el kell vinniük a fészekbe. Így tehát feltápászkodtak, és pontosan egybehangolt munkával akkora darabokra szaggatták, amekkorákkal elbírtak a cipekedés során. Csikasz arra is ügyelt, hogy heten hétfelé induljanak, és csak később fussanak össze a nyomok, a fészeknél.

Jó néhány napig nem is hagyták el a fészket, csak annyit mozogtak, amennyit a terület őrzése, a fészek közvetlen védelme megkívánt. Kivétel az a néhány óra volt, amikor emberek, sőt, kutyák lepték el azt a helyszínt, ahol a férfit megölték. Csikasz itt egybehangolt elterelést alkalmazott, amit a fészek ilyen tömeggel szemben még sosem használt. Néhány turistát, vagy kóbor kutyát már kergettek így el otthonuk közeléből, és a futót is ezzel a módszerrel hozták védekezésre képtelen állapotba, de ezek most nagyon sokan voltak!

Csikasz nem volt nagyon megijedve emiatt, hiszen nem a fészek közvetlen védelme, hanem csak a helyszín átvizsgálásának megakadályozása volt a cél. Jó alkalom volt viszont ez arra, hogy a falka ezt a technikát is tökélyre vigye, begyakorolja!

Amikor a rendőrök nyomkövető kutyákat eresztettek a nyomokra, már az megzavarta őket, hogy az ebek különböző irányokba indultak el. Néhány méter után ráadásul szemmel láthatóan valamilyen zavar vett erőt a kutyákon, össze-vissza kapkodtak, a szagot elengedték, csaholtak, rángatták a pórázt - megpróbáltak engedelmeskedni a fészek egymásnak ellentmondó "parancsainak".

Csikasz győzelemként könyvelte el, hogy meghiúsították a helyszínelést! Hogy legközelebb hasonló esetben még eredményesebbek legyenek, gyakorlatozni kezdett a falka.

 Azzal kezdték, hogy kipróbálták határaikat! Észrevették, hogy a fészek egyes tagjai néhányszáz méterről tudtak értekezni egymással, de ha többen voltak, együttes erejük hatótávolsága némileg nagyobb volt. Nem volt egyforma egyébként a kutyák egyéni telepatikus képessége, de hát miért is lenne, hiszen van, akinek a szeme jobb, van, akinek a hallása, de olyan is van, aki gyorsabban fut a többinél, és így tovább!

Mindenesetre, egy felkészültebb falka várta a rendőrök és polgárőrök csapatát, akik átkutatni jöttek a kiserdőt, és végül rá is akadtak a fészekre, valamint a százados maradványaira!

Csikaszék tudták, hogy a fészek holléte már nem maradhat titokban, azonban nem adták fel könnyen! Azok az emberek, akik abban a kutatásban részt vettek, sose felejtik el a borzalmas vihart, ami fejeikben dúlt, a kutyák közül pedig nem egy később egyszerűen használhatatlan lett, hiszen idegeik teljesen felmondták a szolgálatot.

A fészek úgy gondolta, hogy az esetet követően békén hagyják őket, ezért váratlanul érte a falkát Dzsekicsen és Maugli felbukkanása.

Eleinte úgy gondolták, hogy a szokásos technikákkal el tudják majd riasztani őket, így, amikor észrevették a párost, erre is tettek kísérletet. Őszintén megdöbbentek, amikor szokatlan módon bezárt agyakra találtak! Ez megzavarta a már kis híján rutinszerű támadást. Könnyű feladat ám minden test-test elleni küzdelem, ha az egyik fél ismeri a másik minden gondolatát! Csikasz és kölykei életükben először akadtak szembe olyan ellenféllel, ahol nemcsak, hogy eltűnt ez a hatalmas előny, hanem ráadásul a másik fél oldalán jelentkezett!

Azután még egy tapasztalattal "gazdagabbak" lettek. A falka ugyanis először élte át, hogy közülük elpusztult valaki, ráadásul rögtön kettő! Ez különösen Csikaszt viselte meg, persze a közös tudat miatt a többi is kapott a szörnyű érzésből. Úgy gondolták, hogy csatát vesztettek, és féltek, hogy felbukkanhat akár több olyan ellenfél is, mint amilyenek Dzsekicsenék voltak! Tudták, hogy a kiserdő számukra már nem biztonságos! Nyugalomra lenne szükség ahhoz is, hogy összeszedjék magukat, feldolgozzák az eseményeket, és nem utolsósorban kitanulják azt a kizárásos technikát, amit Dzsekicsenék alkalmaztak!

Hova mehet öt kutya, ahol nincs szem előtt? Hol jut megfelelő mennyiségű ennivalóhoz? És hogy jut el oda?

Napokon keresztül egy falatot sem ettek. Az állatok gyakorlatilag elfogytak, turisták pedig nem jöttek. Az ösvényeken rendőrök és polgárőrök portyáztak - legalább párban, de inkább többen - fegyverrel. Összesen egy favágóbrigád dolgozott, egy ötfős csapat, jól megtermett emberek, baltákkal és más szerszámokkal.

Csikaszék már megették a két kutya tetemét is - nem volt olyan nehéz döntés, bár az első napon ezt el sem tudták volna képzelni.

És akkor jött a furgon. A favágóknak hozott ki olajat, amivel a láncfűrészek kenését oldották meg. Reggel ez a furgon hozta ki a brigádot, de siettek, mert kellett a kocsi máshova is, az olaj pedig, a nagy kapkodásban, a kocsiban maradt.

Csikaszék éppen a heverésző brigád körül settenkedtek, remélték, hogy valamelyik favágó legalább egy kissé eltávolodik társaitól, csak annyira, hogy azok ne hallják meg a támadást!

A sofőr nyitva hagyta a furgonajtót. Míg a kannával az út mellől odaballagott az emberekhez, a kutyák sorban beugrottak a kocsiba, és lebújtak a raktérben a szerszámok közé.

A sofőr egy nagy "- Akkor majd jövök értetek!"- kiáltással beszállt, majd indított.

Már majdnem kiért az erdőből, amikor, mint egy árnyék, hátulról egy kutya huppant az anyósülésre, egy másik pedig a sofőr mögöttire. A férfi a tükörbe pillantva látta, hogy a sötét raktérben még legalább kettő, de az is lehet, hogy három kutya mozog. Fékezni akart, de ekkor egy hang - vagy mi? - üvölteni kezdett a fejében:

- Nehogy megállj!

 

Tizenkettedik fejezet - Dzsekicsen

 

Dzsekicsen telefonon beszámolt Apónak a történtekről, és arra jutottak, hogy rettentően aggasztó a helyzet! Reális a veszélye annak, hogy a szellem kiszabadul a palackból. Ha elszaporodnak a hasonló esetek, az tarlótűzként terjedhet tovább, és felboríthatja az egész világ így is nagyon törékeny egyensúlyát!

A fiú egy szóval sem említette főnökének, hogy rendelkezik telepatikus képességgel! Talán azért nem, mert nem ezen a "vonalon" szerezte. Igazság szerint legtöbbször csak Maugli volt a közelében, vele pedig eddig is hasonló módon érintkeztek, így a dolog eszébe sem jutott.

Megbeszélték, hogy átmenetileg visszamennek Mauglival a horgásztanyára, és megpróbálnak kidolgozni valami haditervet!

Dzsekicsen még megkérte Apót, mentesítse a kiserdő melletti kapitánnyal való kapcsolattól! Mivel nem akarta beavatni, nem szándékozott időt és energiát pazarolni valami legenda kiötléséhez. Úgy érezte, hogy most sürgetőbb feladatai vannak.

Apó átvállalta hát ezt a kellemetlen feladatot, bár arról, hogy mit is fog mondani, még elképzelése sem volt. És valahogy még azt is meg kellett magyaráznia, hogy miért olyan fontos megkeresni két döglött kutya tetemét!...

Dzsekicsenék beugrottak Gyulához a kulcsokért. A fiú elmondta a boltosnak, hogy sokan voltak a temetésen, és egyúttal megejtették a bevásárlást is.

Maugli összedörgölte orrát a már igencsak elnehezült Rékával, "aki" szorongva várta a rá váró megpróbáltatásokat. Maugli ideges volt, mert érezte, hogy a Réka testében nyiladozó kis értelmek közül az egyik igencsak az ellobbanás határán van!

Dzsekicsen felajánlotta Gyulának, hogy átviszik Rékát, ne kelljen megosztania a figyelmét a bolt, és szeretett kutyája között! Gyula örömmel egyezett bele, a következő néhány nap pont emiatt nyomasztotta!

Réka boldogan mászott be a hátsó ülésre, Maugli pedig ahogy felugrott mellé, már sürgette is Dzsekicsent, hogy induljanak. Amikor megérkeztek, Dzsekicsen kitárt ajtót-ablakot, és amíg a ház szellőzött, kirámolt a kocsiból. Aztán két zöldséges rekesznek kiütötte egy-egy oldalát. A felszabadult lécekkel összeerősítette azokat, de nem szorosan egymás mellé, hanem annyi hézagot hagyva, hogy a rekeszek pereme és a lécek együtt egy pokróccal kibélelve kényelmes fészket alkossanak a leendő népes családnak.

Maugli egyre idegesebb volt, már egyáltalán nem érezte az ötödik magzat tudatát! El sem mozdult Réka mellől. Dzsekicsenre is átragadt a feszültség. Ő is próbálta érzékelni a kiskutyákat de neki ez egyáltalán nem sikerült. Valószínűleg az emberi gondolatvilág annyira távol áll a kutyáétól, hogy ebben a korai szakaszban fel sem ismerhető a számára! Mindamellett idegesítő volt tudni, hogy Réka méhében egy halott magzat is van. Nem tudták, hogy ez mennyire veszélyeztetheti Réka, és a többi kiskutya egészségét, vagy éppen életét!

Csengett Dzsekicsen mobilja. Apóval abban állapodtak meg, hogy Dzsekicsen vesz egy új kártyát, ennek a számát nem adták meg senkinek, viszont ettől kezdve Dzsekicsen bekapcsolva tartja mobilját. Éppen ezért a fiú szorongva vette fel, hiszen ilyen körülmények között a hívás jót nem jelenthetett! Maugli is türelmetlenül kagylózott, mert pontosan ugyanekkor kezdődtek Réka görcsei.

- Baj van, fiam! - kezdte Apó. - A rendőrök összeszedték magukat, újra átfésülték a kiserdőt, de a két döglött kutyának és a falkának nyomát sem találták! Az ott dolgozó favágók viszont hiába várták délután a furgont, ami hazavitte volna őket, eltűnt sofőröstül. A pilóta nem jelentkezett azóta, sem az erdőgazdaságnál, sem a családjánál!

Dzsekicsen nagyon komolyan megrendült a hír hallatán. Mostantól azt a maradék előnyüket is elvesztették, hogy tudták, merre keressék az ellenséget!

Eddig is gondoltak arra, hogy a falka előbb-utóbb elhagyja a kiserdőt, hiszen igényük naponta vagy tíz kiló élelem lehetett, a kiserdő pedig gyakorlatilag már nem tudott ennyit nyújtani. Azt remélték viszont, hogy elvonulásuk nem marad követhető nyom nélkül!

Ha viszont az történt, hogy a kutyák és a furgon eltűnése között összefüggés van, akkor nagyon nagy baj van! Az ország bármelyik pontján letelepedhetnek, és ha tanultak az eddigiekből, akár hónapokig is garázdálkodhatnak anélkül, hogy lebuknának!

Apó elmondta, hogy a sofőr és a furgon körözését elrendelte. Bizalmas körlevelet küldött azoknak a kapitányságvezetőknek, akiknek illetékességi területén akár csak egy zsebkendőnyi erdő is volt!

Megegyeztek, hogy Dzsekicsen egyelőre marad a tanyán, és tréningeznek Mauglival. Megpróbálnak olyan haditervet kidolgozni, amivel képesek lesznek felvenni a harcot a falkával! Közben ott lapult bennük a félelem, mi lesz, ha egyszer nem is a falka lesz a legnagyobb ellenség?...

Réka rövid szünetekkel megellett négy csukott szemű, gyámoltalan, de végtelenül szeretetreméltó kis gombócot, de az ötödikkel nagyon megszenvedett. Az első négy, úgy tűnt, együttműködött, de az ötödik élettelen volt.

Maugli - aki az imént figyelemmel kísérte Dzsekicsen beszélgetését Apóval - hirtelen ötlettel azt kérte Rékától, hogy egye meg a halott kiskutyát!

Réka hátán égnek meredt a szőr, de Maugli ekkor - közös életükben először, és reményei szerint utoljára - lelki pressziót gyakorolt rá, mire a szuka, bár nagyon kelletlenül, de megtette, amit Maugli akart. Ezután állt csak neki az újszülött kiskutyák nyalogatásának, és végezte mindazokat a teendőket, melyeket egy anyaállat sohasem tanult, mégis mindig kitűnően tudott...

Réka nem tudta, hogy szervezetében különleges folyamatok indultak meg. Nem tudta, de nem is érdekelte. Éppen elég különlegesnek tartotta azokat a kis gombócokat, melyekkel egészen mostanáig egy test voltak

Nem tudta, hogy - szokatlan módon - mostantól viszont egy lélekké lesznek.

 

 

Tizenharmadik fejezet - Csikasz

 

A sofőr, ahogy megpillantotta a kutyákat, pánikba esett. Tudta, hogy a századost is kutyák tépték szét, és emiatt a hatóságok nekik is csak szigorú szabályok betartása esetén engedték a munkát! Rá például az a szabály vonatkozott, hogy nem állhatott meg, illetve nem szállhatott ki a kocsiból az erdőben, csak a brigád mellett! Ha defekt, motorhiba, vagy bármilyen más okból megállni kényszerül, akkor mobilon, vagy a polgárőrök által kölcsönadott hasábrádión kell segítséget kérnie, de a belülről bezárt autóban kell azt megvárnia!

A fene se gondolta volna, hogy ezek a dögök pofátlan módon, szinte a brigád szeme láttára lepik el a kocsit...

Nyúlt volna a rádió felé, de a mellette ülő kutya felhúzta ínyét, és morogni kezdett.

Ekkor arra gondolt, hogy egy satufék megzavarhatná a kutyákat, és ha kiugrana, becsaphatná maga mögött az ajtót, csak nem tudják ezek kezelni a kilincset?...- NEHOGY MEGÁLLJ!!! - üvöltött most már egyszerre vagy öt hang is az agyában, és ez már több volt, mint amit ép ésszel ki lehetett bírni!

Ekkor hirtelen megnyugodott. Tiszta sor, álmodik. Úgy látszik, a lelke mélyén erősen foglalkoztatta, amit a százados haláláról megtudott, és most baromságokat álmodik.

- Hová parancsolja az úr? ...Vagy hölgy? - nevetve előredőlt, hogy Csikasz hasa alá nézzen, eldöntendő a kardinális kérdés.

- Erdőbe... Nagy erdőbe, ahol kevés ember jár! - mondta erre Csikasz, és ezen a sofőr már egyáltalán nem is csodálkozott. Kíváncsian ment bele a játékba, kicsit már attól tartva, hogy előbb felébred, mielőtt valami jó kis történet keveredne ki a dologból.

- Az Északi Hegyekbe? A Déli Hegység jó lesz? Vagy a Középsőbe? És csekkel, vagy készpénzben teccik fizetni? - kérdezte nevetve a sofőr, de Csikasznak nem tetszett az, hogy nem veszik komolyan.

- A kezed! Mutasd a kezed! - a sofőr nem értve, mit akar, jobb kezét, tenyérrel felfelé a kutya elé tartotta. Csikasz minden figyelmeztetés nélkül beleharapott, szétroncsolva mutatóujját, és a középső ujjának első percét.

A sofőr felüvöltött. Beletaposott a fékbe, és döbbenten nézte vérző, lüktető kezét. Rádöbbent, hogy ez minden, csak nem álom!

- Indulj! Indulj! Induljindulindulj! Indúúúlj!!!

A fejében üvöltő hangok minden mást kiszorítottak. Vértől csöpögő kezével egyesbe tette a sebváltót, egyenesbe hozta a hirtelen fékezéstől keresztben álló kocsit, és elindult.

- Erdőbe! Nagy erdőbe! Erdőbe! Erdőbe! - dübörgött agyában.

- Most mit csináljak?! - kiabálta Csikasz felé, és ekkor, mintegy karmester intésére, elhallgattak a fejében a kiáltások. Csikasz lassan, szavanként lökte: - Vigyél... minket... nagy... erdőbe... ahol... nincsenek... emberek!

A sofőr kétségbe volt esve.  Keze ismét lüktetni kezdett, bár a vérzés csitult valamennyire. A sebváltó és a kormány már ragacsos volt, a kormány átvitte a vért az ép tenyerére is.

- Akkor az Északi jó lesz? - kérdezte a kutyától. - Te tudod. Ha nem lesz jó, megölünk.

Azzal, hogy a kutya nem vicsorgott, nem morgott, és általában semmit sem csinált, félelmetesebb volt, mint bármelyik őrjöngő, habzó szájú fenevad, amit eddig látott.

Elhagyták az erdőt. Egy darabig a Nagyvárosban haladtak, majd kiértek egy országútra. Már félúton lehettek, amikor a férfi kezdett ismét lehiggadni. Arra gondolt, hogy addig tesz-vesz kezeivel, míg megnyomja a hasábrádió adás-gombját, vagy a mobilján az automatával felhívatja a főnökét - az első szám volt a SIM-en -, aztán megpróbál hangosan beszélni a kutyákhoz. Azt remélte, hogy aki hallja, előbb-utóbb megérti, hogy elrabolták!

Még meg sem mozdult, már jött is a kutyától: - Ha megteszed, leharapom az ujjaidat.

Ha eddig nagyon félt, mostantól rettegett! Ezek a dögök a gondolatait is értik! Ránézett a mellette ülő kutyára, és az mintha bólintott volna. - Mindent tudok, amire gondolsz!

Nemsokára észrevették, hogy messze előttük, a leálló sávban egy rendőrautó villog, és minden autót kiintenek igazoltatásra. A sofőr Csikaszra nézett. - Most mi lesz? - Nyúlj át, vérezd össze a hasamat! Majd azt mondod, hogy elgázoltál, és viszel az orvoshoz!

A kutya az oldalára feküdt, és a férfi a világos hasi szőrzetbe törölte - óvatosan, hiszen fájt! - a kezét. A seb kissé fel is szakadt, így sikerült egész hiteles látványt nyújtani.

- Ha nem jutunk tovább, megölünk! - fenyegette meg Csikasz a férfit, majd látszólag teljesen élettelenül elfeküdt az ülésen. Annyira védtelennek látszott, hogy a férfi kezdett reményeket táplálni, de ebben a pillanatban füle mellett összecsattant egy állkapocs...

- Jónapot kívánok, közúti ellenőrzést tartunk! Kérem, állítsa le a motort, és adja át a forgalmit, a jogosítványt és a személyit! - mondta rutinból az ablakhoz lehajló zászlós, amikor igencsak elkerekedett a szeme a könyékig véres sofőr láttán. - Mi történt?!

- Tolattam, és nekinyomtam a kutyámat a garázs hátsó falának! Nem is tudom, él-e még? - válaszolta a sofőr, mire a rendőr, látva az élettelen kutyát, intett társának, engedje tovább őket. A férfi részben megkönnyebbült, mert egy percig sem kételkedett abban, hogy megölik a kutyák, ha lebuknak. Más részről viszont ismét egy lépéssel közelebb érezte magához azt a jövőt, amit borzasztóbbnak gondolt bármi másnál, mint amit eddig ismert!

Elérték a hegyeket, és egy bekötőútra tértek. Elhagytak egy kisebb falut, aztán az út a hegy oldalán folytatódott. Balra meredek hegyoldal volt, jobbra pedig erdő, egészen a völgy aljáig.

- Állj meg! - jelezte Csikasz. - Engedj ki minket! Kiszállunk!

A férfi meglepődött. Eddig szentül meg volt győződve arról, hogy nem éli túl a kalandot! Áthajolt a kutya felett, közben szeme meg-megrebbent, támadástól tartva, majd meghúzta a kilincset. A nyitott ajtón sorban kiszállt mind az öt kutya, és el is tűntek a férfi szeme elől.

Megfordult a kocsival, és gyorsan visszafelé indult. Lüktető kezével kotorászni kezdett a telefonja után, de ekkor erősebben, mint eddig bármikor, belesüvített agyába: - Rohanj! Menekülj! Rohanj! Megöllek! Rohanj! Balra! Baaalraaaa!!!! - ekkor telefonja is megcsörrent.

A lejtőn lerobogó, majd a völgy túloldalán a partfalnak ütköző furgon mögött összezárultak a bokrok. A koponyatörött férfi még halálában is szorította a már üzemképtelen telefonját.

 

Tizennegyedik fejezet - Dzsekicsen

 

Réka a következő napokban szinte folyamatosan kölykeivel volt, csak annyi időre hagyta ott őket, míg a legszükségesebb dolgait elintézte. Dzsekicsen is órákat töltött azzal, hogy figyelte a kicsiket, és teljesen lenyűgözte az a harmónia, amelyben ez a kis család élt.

Ahogy a kölykök kinyitották a szemüket, már Dzsekicsen is el-el tudott csípni néhány gondolatot felőlük. Előtte valószínűleg azért nem, mert addig a kölyköknek csak elvont gondolataik lehettek a világról, és ezeket Dzsekicsen nem tudta kezelni.

Maugli és Réka viszont folyamatos tudati kapcsolatban voltak gyerekeikkel, és persze egymással is. Dzsekicsen diszkréten gyakorolta a kizárást, persze nyitott volt minden közeledőre!

Bótosgyula természetesen már másnap, hogy a kölkök világra jöttek, megjelent a "kismamánál" egy csokor - no, nem virággal, hanem - cserkészkolbásszal!

Réka percekig kuka volt a meglepetéstől. Ekkor derült ki számára ugyanis, hogy saját képességként érzi mások gondolatait! Mauglival és Dzsekicsennel eddig is tudott gondolatot váltani, és a kölykökkel is, születésük óta. Gazdájával viszont nem, és erre Dzsekicsenék fel sem készítették, egyszerűen azért, mert elfelejtették!

Maugli, ahogy érezte Réka meglepetését, azonnal és őrült erővel robbant rá Rékára, hogy blokkolja agyát. Félt, hogy lebuknak Gyula előtt! Szerencsére Gyula annyira el volt foglalva a kicsikkel, hogy nem vette észre Réka kissé erőtlen meglepetés-gondolatait.

Gyula természetesen egyetértett azzal, hogy Réka és a kicsik a tanyán maradjanak, amíg lehet. Persze, kijelentette, hogy akkor jön, amikor akar, különben bíróságról szerez láthatási engedélyt! Dzsekicsen rögtön elmagyarázta Gyulának, hogy mi a gyakori láthatás titka: Cserkészkolbász a kutyáknak, dobozos sör a gazdának...

A kiskutyák. Korukhoz képest hatalmasak, ami nem csoda, hiszen anyjuk fiatal és nagytermetű, apjuk egyenesen egy óriás, négyen osztoznak az összes csecsen, jól táplált anyjuk bőséges teje mellett, és ráadásul szüleik szó szerint lesik minden gondolatukat!

Dzsekicsen áldotta a szerencséjüket, hogy az a bizonyos telefon nem szólalt meg, és úgy érezte, minden nappal erősebbek és felkészültebbek. Nem volt ugyanis titok Réka előtt sem, hogy szerepet szánnak neki is a csapatban, természetesen csak akkor, amikor a kölykök már nélkülözni tudják! Réka ezt nagy örömmel fogadta, hiszen Maugli elejtett egy-két gondolatot izgalmakkal fűszerezett életéből...

 Pontosan a felkészülés miatt időnként, amikor a kölykök már elpilledtek a játékban, lementek a stégre, és - tulajdonképpen meditáltak, gyakoroltak.

Gyakorolták például az interferenciát. Ezt a szót Dzsekicsen illesztette az egyik technikához, amikor azt próbálgatták, miként lehet egymás gondolatait erősíteni, és hogyan kioltani. Játszottak egymásért és egymás ellen, volt, hogy kettő  eggyel szemben, vagy mindenki mindenki ellen, és ha véletlenül arra kószált valami vad, hát kipróbálták, hogy mindhárman azt a szerencsétlent űzték...

Réka eleinte némi hátránnyal indult, de ezt hamar behozta, sőt, kiderült, hogy nagyobb empatikus képességei vannak, mint a "fiúknak", és általában is nagyobb biztonsággal talált rá a helyes megoldásokra.

Réka feladata volt még, hogy gyerekeit fokozatosan vezesse rá a technikákra, de mindig csak akkora adagokat tanítva egyszerre, amekkorákat még kezelni tudtak. A kölykök nagyobb léptekkel is haladhattak volna, de Réka nem akarta elvenni tőlük a kölyökkor felhőtlenségét! Hagyta, hogy azok maguk jelezzék, ha valamire kíváncsiak voltak. Egyet követelt csak meg szigorúan, azt, hogy nem bukhattak le idegenek előtt!

A próbát kiállták, mert egy alkalommal mégiscsak megcsörrent a mobil! Bejelentés érkezett, hogy megtalálták az Északi Hegység egyik erdejében az Erdőgazdaság eltűnt furgonját, a sofőr holttestével együtt!

Réka és a kölykök így átmenetileg hazaköltöztek Gyulához, aki néhány nap alatt semmiféle különleges dolgot nem vett észre. Azt nagy megelégedettséggel vette tudomásul, hogy a "család" tökéletes harmóniában él, a gyerekek kiegyensúlyozottak, szépen gyarapodnak, és tulajdonképpen semmi baj velük. Réka volt csak időnként szomorú, amikor kölykei összegömbölyödve, egy kupacban aludtak, Réka a kertben a kerítés lécein keresztül percekig csak az utat nézte. Ha Bótosgyula odament megvakargatni a füle mögött, Réka szomorúan felnézett rá, és a férfi megesküdött volna, hogy azt mondja: - Maugli...

Közben Dzsekicsen és Maugli a megtalált furgon és a holttest helyszíni szemléjén vett részt. Mire odaértek, az orvos már megvizsgálta a már erősen oszlásnak indult tetemet, amihez kellett némi tartás is, tekintettel az autó belsejét belülről elborító elpusztult döglegyek ezreire!

Dzsekicsen akkor hajolt már csak be a kocsiba, amikorra az édeskés bűz nagy része már kiszellőzött. Igazság szerint szétmarcangolt emberre számított, ehelyett egy igencsak bomlófélben lévő, és a férgek által erősen megkezdett testet látott, melynek viszont minden része a helyén volt, állati harapást, csonkolást sem látott! A helyszínelők elmondták, hogy a gépkocsi ráadásul belülről volt bezárva, a holttest jobb kezében még most is ott volt a telefon, egyértelmű, hogy a figyelmetlenül, és feltehetőleg gyorsan is hajtó sofőr kisodródott!

Mauglit nem zavarta a fertelmes szag. Beugrott a kocsiba, majd kisvártatva jelezte, hogy szimatával öt különböző kutyát tudott megkülönböztetni, és ebből kettőt azonosított! Azt a kettőt, melyeknek harmadik társát Maugli a támadás alkalmával elpusztított. Mindenesetre mind az öt szag tartalmazott közös jegyeket, hiszen egy család, egy alom! Maugli kihasználta az alkalmat, és memorizálta külön-külön mind az ötöt.

Azért Maugli még valamit észrevett. A holttest jobb kezén a harapást. Azok a roncsolások nem a baleset során keletkeztek!

Dzsekicsen megtudta, amit akart. Elindultak Mauglival, és bejárták a környéket. Néhány nap alatt legalább akkora területet átfésültek, mint a Kiserdő volt, de nem akadtak a falka nyomára. A helyi rendőrök az elmúlt időszakban semmiféle különlegességet nem tapasztaltak, ezért Dzsekicsen azt kérte Apótól, hogy hagyják meg az ügyet közigazgatási eljárásban, tehát közlekedési balesetként.

Amint megkapták az engedélyt, azonnal hazaindultak. Mindketten úgy érezték, hogy kell még egy kis idő ahhoz, hogy a győzelem esélyével vonulhassanak harcba a falkával!

 

Tizenötödik fejezet - Csikasz

 

A fészek nem ismerte azt a kifejezést, hogy büszkeség. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy rettentően elégedettek legyenek szökésükkel, és azzal, ahogy a nyomokat eltűntették maguk után! Csikasz úgy gondolta, hogy a sofőr leugrasztása a szakadékba komoly teljesítmény volt a részükről, hiszen egy nagy sebességgel távolodó kocsi után tudták olyan erővel küldeni gondolataikat, hogy a férfi képtelen volt megőrizni saját akaratát!

Csikasz lement a völgybe, és ott állt néhány percig a kocsi mellett, figyelte, hogyan halványul és foszlik szét az utolsó néhány gondolat a férfi roncsolt agyában. Mikor már a nyúltagy és a gerinc impulzusai is elültek, a kutya óvatosan, lehetőleg kőről kőre ugrálva otthagyta a kocsit, felment fiaihoz, és az erdei úton továbbvezényelte csapatát.

Éhesek voltak, nagyon éhesek, de tudták, hogy ezen a környéken nem szabad vadászni. Alkonyatig volt még néhány órájuk, ez alatt minél messzebb akartak kerülni, anélkül, hogy nyomot hagynának! Ha autó jött, takarásba húzódtak, de rögtön utána visszamentek az útra, így maradt a legkevesebb nyom!

Mire leszállt az este, megtettek hozzávetőleg huszonöt kilométert. Ebből vagy ötöt már az úttól távolodva, arra szinte merőlegesen. Úgy látszott, ideális helyet találtak! Emberszagot nem is éreztek, viszont az erdő szinte ontotta magából az életet, olyan illatokat is, melyekhez hasonlót még nem is tapasztaltak!

Volt ritkás erdő, de olyan is, ahol a sűrű aljnövényzetben a kutyák is csak nehezen jutottak előre, de volt rét is, és völgy, patakkal. Igazán örömöt a fészeknek mégis az okozott, hogy hangos volt a terület az élettől! Ha ügyesek, nem keltenek feltűnést, itt örök időkre elélhetnek!

Csikasz szétküldte kölykeit egy kis terepszemlére, majd, amikor mind visszajött, kiértékelték a lehetőségeket. Mivel igen fárasztó napjuk volt, ráadásul egy szemhunyásnyit sem aludtak, úgy döntöttek, hogy az éjjel már nem vadásznak, hanem megeszik egy döglött őzsuta maradékát. Már amit az erdő kisebb ragadozói meghagytak belőle.

Ők nem tudták, de tény, hogy a sutát orvvadászok sebezték meg néhány kilométerrel arrébb. Az emberiség legalja, akik öten egyszerűen sortüzet intéztek egy csapat legelésző őzre, aztán azokat, melyek ott helyben elpusztultak, behajigálták csomagtartóikba, majd elviharzottak. Ez a szerencsétlen a belei közé kapta a golyót, iszonyatos fájdalmak közepette vonszolta el magát odáig, ahol aztán elpusztult.

Néhány nap alatt megkezdték a rókák, és persze, a könnyen kiszakítható részekkel kezdték, de azért a maradék kiválóan megfelelt arra, hogy Csikasz és családja elverje a már igazán kínzó éhséget. A fészeknek tetszett az új hely. Ha nem is ették degeszre magukat, de úgy érezték, hogy ezért a vacsoráért nem kellett túl sokat erőlködniük!

A következő hónapok igazolták Csikasz és kölykei megérzését, a terület tényleg kiváló volt! A helyi vadásztársaságnak hála, a vadállomány szépen áttelelt. Ősszel a gyenge és a beteg állatokat kilőtték, tehát mindazokat, melyek esélytelenül indultak volna bele a télbe. Azalatt pedig, amíg hó lepte a növényzetet, mindig tele voltak a vadetetők. Turistaút csak néhány volt, megnéznivaló nevezetesség pedig egy sem! Így igazság szerint embertől nem kellett tartani, a vadászokon és az erdészeken, illetve a néhány favágón kívül.

Mindenesetre, a terület és a vadállomány volt akkora, hogy öt kutya nem borította fel az ökológiai egyensúlyt!

Az erdő vadjai nem nagyon tartottak Csikasztól és családjától. Ha ők kinéztek maguknak egy vadat, az meg is lett, és ennek soha nem volt tanúja! Az élő állatoknak így nem volt rossz tapasztalatuk velük, a holtak meg nem beszélnek...

Tulajdonképpen a fészek úgy érezte, hogy megtalálta otthonát, és, ha betartanak bizonyos szabályokat, hát életük végéig nyugodtan megmaradhatnak ezen a területen!

A réten nagy volt a zsivaj. Általános iskolások lepték el, egész napos kirándulásra érkeztek, aminek az osztályfőnök - biológiatanár lévén - megpróbált tanulmányi kirándulás-funkciót is adni. Így a gyerekek nem csak a szokásos játékokat, mint focit, kisebb labdákat, tollaslabda-felszerelést, és frisbeek tucatjait hozták el, de állat- és növényhatározókat, meg a begyűjtendő rovarok, növények szállítására alkalmas dobozokat, üvegeket is.

A focipálya-nagyságú réten táboroztak le, és a tanárnő kiosztotta a feladatokat. Voltak, akik a leendő ebéd előkészítésébe kezdtek, de olyanok is, akik a tűzhöz gyűjtöttek gallyakat. Néhányan körbevették a tanárnőt, fontos, és kevésbé fontos kérdésekkel bombázták.

A tanárnő már rendelkezett akkora rutinnal, hogy meg tudja állapítani, kik azok, akik valódi kérdéseket tesznek fel, és kik a stréberek, akik pusztán aktív jelenlétüket kívánják mutogatni?

Öcsi a gallygyűjtő brigádba került. Azon kevesek közé tartozott, aki szűkebb baráti társasággal is gyakran járt kirándulni! Legjobb barátjának szülei számtalanszor vitték saját gyerekeik mellett azok barátait is, ha kimentek a telekre, szalonnát sütni, vagy barangolni.

A fiú tudta, hogy azok a vékony gallyak, amiket osztálytársai hordtak eddig össze, nem lesznek elegendőek a bográcsban elkészítendő kolbászos paprikás krumpli megfőzéséhez. Szólt is a többieknek, de azok már unták a keresést. Gyorsan összeszedték a közelben található ágakat, és inkább az előkészítőkhöz csatlakoztak.

Itt valóban izgalmasabb volt az élet, hiszen a krumplipucolás is vidám, társas feladat, a kolbász felkarikázása pedig még egyéb örömökkel is kecsegtetett!

Öcsi gyakorlatilag teljesen egyedül volt már, amikor szinte belebotlott egy némán álló, de a fiú minden mozdulatát feszülten figyelő kutyába.

- Jé. Ez pont olyan, mint a mi kutyánk volt, csak kisebb! - gondolta. - Örülnének a többiek, ha odavinném!

Nézte, van-e nyakörv a kutyán?  Nem látott ilyesmit, de az eb nagyon szelídnek tűnt, azt sem látta viszont, hogy csóválná a farkát. Ebben a pillanatban elindult a kutya farka, először csak libbent néhányat, aztán már szinte folyamatosak kavarta a levegőt.

- Kutya, kiskutya! - indult feléje Öcsi, az pedig csak állt, mellkasával a földre simult, farát meg az égnek meresztette. Öcsi már majdnem elérte, amikor a kutya felugrott, vagy húsz métert szaladt, majd lefeküdt. Öcsi meglepődött, de csak átmeneti kudarcnak tekintette az egészet, azonnal indult utána!

A dolog ezt követően több alkalommal megismétlődött, néha a kutya még azt is megengedte Öcsinek, hogy megsimogassa, és utána szaladt tovább. Öcsi levette nadrágszíját, az volt a szándéka, hogy a legközelebbi alkalommal a kutya nyakára teszi, semmi kedve nem volt már a futkározáshoz, egyébként is messze került már a többiektől. Most, hogy nem hallotta társai zsivaját, egyre rosszabb érzések lepték meg, és, bár hihetetlennek tartotta, de arra gondolt, hogy a kutya szándékosan csalogatta el a tábortól!

Megállt, és hallgatózni kezdett. Nem volt egészen biztos az irányban, de elindult arra, amerre a rétet sejtette.

Egyformák voltak a fák, minden irányban. Nem emlékezett rá, hogy a Nap merről sütött, amikor elindult, nem látott hegyet, nem látott völgyet, és a gyerekeket sem hallotta. Szíve szerint segítségért kiabált volna, de szégyellte magát, hiszen csak néhány perce dicsekedett azzal, hogy mennyire otthon van az erdőben!

Meglátta a kutyát, pont abban az irányban, amerre társait gyanította. Hitetlenkedve megfordult, hiszen az ellenkező irányban látta eltűnni!

Ott is látott egy kutyát, pontosan ugyanolyat!

Riadtan nézett maga köré, és már egyáltalán nem volt kedve a kutyasimogatáshoz, sőt, látott valami félelmetest ezekben az állatokban!

Észrevette, hogy már négy egyforma kutya közelít hozzá, négy irányból, majd egy ötméteres sugarú kör átellenes pontjain egyszerűen leülnek, és mozdulatlanul figyelik.

Öcsi már nagyon félt. Percek teltek el, a fiú megpróbált beszélni a kutyákhoz, de azokból semmiféle reakciót nem sikerült kiváltania.

Egyszerre, mintegy varázsütésre, a kutyák felemelkedtek, és némileg átrendeződtek. U alakban vették körül és egyúttal közelebb is jöttek hozzá, majd vicsorogva, morogva, ritkábban ugatva elindulásra kényszerítették a fiút. Egyre közelebb húzódtak hozzá, a hátul futók a bokája körül csattogtatták fogaikat, az oldalsók pedig az iránytól nem engedték eltérni.

Egyre gyorsabban szaladtak. Öcsi a félelemtől már nem tudott úgy figyelni, néhányszor megbotlott, kevésen múlt, hogy nem esett el.

Már nem kapott levegőt. Lábai még vitték előre, de szemei előtt már karikák táncoltak, és érezte, néhány méter után meg kell állnia!

- Fuss! Rohanj! Fuss! Megöllek! - hallotta? Vagy csak a pánik hallatta vele? Maga sem tudta, de annyira megrettent, hogy még néhány percre ismét erő költözött lábaiba, de amikor ez a vésztartalék is elfogyott, menthetetlenül megállt. Megállt, és le is rogyott.

A földön összehúzta magát, a kutyák támadásától tartva. Azok csak álltak fölötte, mintha vártak volna valamire. Egy irányba figyeltek, így Öcsi is arra nézett. Egy nagyobb kutya lépett ki két bokor közül.

- Öcsi! A kis gazdám! - dübörgött a fiú agyába egy idegen gondolat, miközben meglepetten ismerte fel rég nem látott kutyáját, Csikaszt.

Csikasz akarta is, nem is az embervadászatot, amikor egyik kölyke meghozta a hírt, hogy egy gyerek elég messze elkóborolt társaitól. Egyrészt nem hiányzott, hogy felhívják magukra a figyelmet, a másik oldalról viszont az igazi kihívás a fészek intellektuális vadászainak csakis az ember lehetett, még akkor is, ha csupán gyerek az illető.

Csikasz okos kutya volt, ezerszer okosabb, mint fajtársai. Rengeteget "hozott" tudásához a többi ebhez képest nagyságrendekkel nagyobb tapasztalata, a kölykeivel összekapcsolt, közös tudat, a más állatok, sőt, az ember gondolatvilágának megismerése, ismeretanyagának részbeni "átvétele". Csikasz okos kutya volt, de azért csak kutya!

Azt hitte, hogy ahol sok gyerek van, ott nem fog feltűnni, ha egy hiányzik...

Így aztán belement, hogy ismét kipróbáljanak egy új fegyvert az arzenálból. Mégpedig az elcsalogatásos módszert!

Csikasz egyik fia kisebb volt a többinél, és pofája is mókásabb volt, annak köszönhetően, hogy egyik füle kölyökkorában egy vadabb játék közben megsérült, kissé kajla lett. Úgy döntöttek, hogy ez a kölyök tölti be a csalétek szerepét. Az volt a dolga, hogy bájos megjelenésével addig vezeti Csikasz felé a gyereket, ameddig bírja, és közben megkísérli tökéletesíteni a technikát. Ha már nem megy tovább a dolog, akkor segítségére siet három testvére, és a már bevált pánikba-kergetéssel Csikaszhoz űzik a fiút.

Csikasz többek között azért is vágott bele az egészbe, hogy fiait önállóságra nevelje, ezért nem is vett részt személyesen az első szakaszban. Amikor már zajlottak az események, folyamatosan olyan távolságban tartózkodott, hogy a kölykök és a gyerek gondolatait végig figyelemmel tudta kísérni.

Tetszett neki, hogy az első kölyök helyesen értelmezte a fiú várakozását, és szinte azonnal elkezdte csóválni a farkát, noha ez a fészek jelzésrendszeréből gyakorlatilag hiányzott! Megfelelő hosszúnak ítélte azokat a szakaszokat, melyeket a kutya megfutott, ha rövidebbek lettek volna, akkor a gyerek előbb rájön a trükkre, ha hosszabb, akkor nem ment volna utána! Úgy értékelte, hogy a kölykök jókor váltottak stílust, és tértek át a csalogatásról a kergetésre. Azt is látta, hogy pontosan a legjobb állapotban - azaz holtfáradtan, tartalékai teljes elhasználásával, és minden reményét elveszítve - hozták elé kölykei a gyereket, megöléséhez akár egyikük is elegendő lehetett volna!

Egy dologra nem számíthatott. Arra, hogy kölykei Öcsit terelik elé!

Csikasznak hátszele volt, ezért szagát nem érezhette, gondolatait pedig nem ismerhette fel, hiszen annakidején még nem tudott olvasni bennük. Amikor ráismert, a kutya agya teljesen leblokkolt, és Öcsi szerencséjére ez söntölte a fészek többi tagjának a tudatátvitelét is!

Csikaszban szétáradt a szeretet, és legszívesebben odaszaladt volna Öcsihez! Képen nyalni, lábához dögölődni, csaholva körbeugrálni, és... És e helyett ott állt négy, ölésre áhítozó fiával, a mostani családjával, a fészekkel...

- Vissza! Nem bántjuk! Ez Öcsi... - Magához hívta a kölyköket, és hátra se nézve elkullogtak.

- Csikasz!... - suttogta Öcsi, és elájult.

 

Tizenhatodik fejezet - Dzsekicsen

 

Dzsekicsen beszámolt Apónak Maugli gyerekeinek fejlődéséről, és arról, hogy a kölykök örökölték apjuk szokatlan képességeit. Addig ecsetelte, hogy milyen szépek, milyen erősek, milyen ügyesek a kiskutyák, míg végre Apó megígérte, meglátogatja őket!

Maugli és Dzsekicsen felkészítette a családot arra, hogy most egy olyan ember jön, aki előtt nem kell titkolózni! Illetve, Dzsekicsen nem szívesen dicsekedett volna a saját tehetségével, no nem azért, mert nagy titok lenne, hanem mert először elfelejtette mondani, és ezért szégyellte magát.

Megmondták a kölyköknek, hogy Apónál nem élhetnek korlátlanul lehetőségeikkel, hiszen Apó ebből a szempontból felkészületlen és védtelen!

Gyulával is kellett beszélni. Dzsekicsen előkészítette vele azt a találkozót, ami nagyon komolynak, és némileg kényelmetlennek is ígérkezett. Annyit Dzsekicsen mindenesetre elmondott Bótosgyulának, hogy majd szeretné neki bemutatni főnökét, aki nagyon érdekes ember, és biztosan szívesen sörözne egyet egy kellemes társaságban, hiszen igen ritkán tud kiszabadulni a Nagyváros taposómalmából. Végül megegyeztek, hogy Dzsekicsen elkészíti a halászlevet, és azt átviszik Gyuláékhoz. Ott elég nagy hely van a házban is, arra az esetre, ha rossz idő lenne. Sőt, ha netalán tovább "görbülne" az este a kezelhetőnél, hát ott van elég hely arra is, hogy ki-ki álomra hajtsa a fejét...

Apó megérkezett, és majdnem hanyatt esett a nevetéstől!

Az út mellett egyvonalban ült Réka és a négy kölyök, betartva a tornasort, és mindegyik mereven nézte Apót, miközben Mauglival ellépett előttük. Réka vakkantott egyet, mire a jobb első mancsukat a fülükhöz emelték, a következő vakkantásra pedig visszatették a földre, a másik mellé. Réka ekkor kettőt csaholt, mire az összes kölyök egyszerre rontott Apóra, kezét-lábát végignyalták, cipőjét harapdálták, kabátujját ráncigálták - szóval, egyszerűen kibírhatatlanul rosszak voltak. Ez néhány másodpercig tartott csak, mikor Maugli ugatott egy öblöset, erre az összes kölyök, Rékával együtt, hanyatt vágta magát, és becsukta a szemét.

Apó már csak nyöszörögni tudott, aztán, mire végre levegőhöz jutott, csak annyit mondott:

- Dzsekicsen repülő cirkusza! Mikor fogtok fellépni?

A délutánt a stégen töltötték. Dzsekicsen és Maugli töviről hegyire elmondták Apónak azt, hogy mire számíthatnak az öttagú kóbor kutyafalkát illetően, illetve, mitől lehet tartani, ha a kölykök ivarérettek lesznek, és elkezdenek szaporodni. Arról is beszéltek, hogy elhullásuk után is komoly veszélyt jelenthetnek, mert, ha a dögöket bármi vagy bárki megeszi, az is hasonló következményekkel járhat!

Aggasztotta is őket, hogy vajon mi lett a Dzsekicsenék által megölt két kutyával! Az erdő átkutatásakor nem találták meg azokat, de erősen hitték, hogy a falka maga falta fel. Emellett szólt, hogy nem találtak más, mészárlásra utaló nyomot, és azért az öttagú falka néhány nap alatt kellett, hogy egyen valamit!

Végiggondolták azt is, hogy a falka jelenlegi formájában is szinte korlátlanul azt tehet, amit akar! Annak dacára, hogy nem túl nagy termetű egyedekből áll, fizikai erejüket láthatóan meghaladó tetteket hajtottak végre! A triatlonos századost például úgy tudták lemészárolni, hogy a kutyák láthatóan egy karcolás nélkül megúszták, közben a néhány tíz méterre lévő büfés egy hangot sem hallott az egészből!

Az általuk véghezvitt akciók egyre bonyolultabbak. Szemmel láthatóan tanul a falka, és olyan ismeretekkel rendelkezik már, ami magasan meghaladja bármelyik főemlősét! Amikor a szuka Mauglival "tárgyalt", közel olyan bonyolult megfogalmazásokkal élt, mint Maugli! Egyszerre tettek szert telepatikus képességre. Ám, míg Maugli az első perctől kezdve emberek között mozgott, addig a szuka csak alkalomszerűen találkozott velük! Miként lehet, hogy a falka ezt a hátrányt mégis kis híján ledolgozta?

A falka! Az a közös tudat, ami a szuka, és a születésüktől kezdve ebben a közegben felnövő kölykök között alakult ki! Magasabb rendű ez a szellemi kapcsolat, mint a Macska és Maugli, vagy a Maugli és Dzsekicsen közötti! Olyan lehet, mint ami Réka és a kölykök között van...

Egyszerre néztek Rékára, és a rajta csüngő kölykökre.

Este mindenképpen beszélni kell Bótosgyulával!

Apó kivette a csomagtartóból a három adag mirelit halászlevet, és a hat friss halszeletet, amit Dzsekicsen kérésére még a Nagyvárosban vásárolt, Dzsekicsen pedig elővette a bográcsot. Bizonyos rutinnal készítette már a jó erős házi halászlevet!

Apó kocsijával mentek át, de Maugli, Réka és a kölykök külön utat választottak. Hogy miképpen, nem tudni, mégis előbb érkeztek meg Gyuláékhoz. A boltos már tudta, hogy a kutyák után Dzsekicsenék is gyorsan megjöhetnek, így a lakat már a bolton volt, mire Apó megállította az autót, Dzsekicsen pedig kiegyensúlyozta a fedővel letakart, de mégis gőzölgő lábast, amit eddig lábai előtt tartott.

Kölcsönös bemutatkozások után Gyula a teraszra invitálta őket, és már tekerte is a vodkásüveg nyakát, válaszként Dzsekicsen első, már a formaságokat követő mondatára:

- Szevasz, Gyula, mit iszunk? - Pertut! - volt a boltos válasza, és ezzel gyakorlatilag a másik kettő is tökéletesen egyetértett.

Amíg a halat ették, nem sokat beszéltek, bár Gyula nem győzte dicsérni Dzsekicsen horgászszerencséjét és konyhaművészetét. Ilyenkor Dzsekicsen és Apó komoly életveszélyben voltak! Halevés közben a visszafojtott nevetés ugyanis egy igen kemény túlélési gyakorlatnak számít...

Jóllakottan hátradűltek. Gyula és Apó cigarettára gyújtott. Az első kitöltött pohár sörök habja már leült, lassan kortyolni kezdték. Maugli, érezve a helyzet komolyságát, most kihagyta a sörivást, Rékával együtt komoly pofával várta a fejleményeket.

Gyula törte meg a csendet. - Nohát. Akkor most már rátérhetnétek, hogy mit is akartok valójában?

Dzsekicsen már várta is a kérdést. Apóra nézett, aki belevágott.

- Rendőrtisztek vagyunk. Dzsekicsen őrnagyként a Különleges Csoport vezetője, én pedig az Életvédelmiseké. A segítségedre van szükségünk!

 

Tizenhetedik fejezet - Csikasz

 

Csikaszt az Öcsivel való találkozás nagyon megviselte. Ez természetesen rányomta bélyegét a fészek hangulatára is! Csikasznak most semmi kedve nem volt mesélni, mégis kénytelen volt kielégíteni kölykei kíváncsiságát.

A kölykök most tudták meg, hogy az ember nem csak egyféleképpen ítélhető meg, pedig eddig csak azt tudták - az ember, az ellenség. Most hallottak egy olyan emberről, akivel egy fenntartás nélküli, kölcsönös szeretet állt fenn anyjukkal éveken keresztül, és ez összezúzta agyukban a kialakult képet!

Úgy érezték, hogy kicsúszik alóluk a talaj. Ez meg Csikaszra hatott vissza, és ez egy önmagát erősítő folyamattá, circulus vitiosus-sá vált. Csikasz kénytelen volt egyre régebbi, már elfelejtett, vagy elfelejtettnek hitt dolgokat elővenni, és minél inkább hátrált az időben, annál követelődzőbbek voltak a kölykök.

Fájdalmas volt visszaidézni az Öcsivel töltött időt, és ezt ráadásul nem lehetett elintézni puszta visszaemlékezéssel, de tudatosan át is kellett élni azt az időszakot! Át kellett élni ahhoz, hogy a kölykök is megértsék.

Eddig a kölykök nem is hitték volna, hogy létezik közös élet az emberrel! Mire világra jöttek, addigra Csikaszban olyan mértékben felgyűlt a keserűség és csalódottság Öcsi apja miatt, hogy ezek az érzések - mintegy védekezésképpen - a tudat legmélyére űzték az emberrel kapcsolatos kellemes emlékeket. Így Csikasz kölykei nem egy tudatos titkolózás eredményeképpen maradtak ki anyjuk korábbi emlékeiből, hanem azért, mert Csikasz tudat alatt elfojtotta magában azt, aminek visszatértében nem reménykedhetett!

Csikasz fáradtan feküdt, fejét mellső lábaira hajtva, és azt érezte, hogy fiai egymás után tűnnek ki agyából. Mintha egy nagy házat néznénk messziről, és látnánk, hogy alszanak ki a lámpák, hogy sötétedik el egymás után az összes ablak. Úgy tűnik, a kölykök tökéletesen elsajátították a legfrissebben tanult technikát, a kizárást.

A négy kölyök most nem tudatosan, mégis tökéletesen hajtotta végre a tanultakat. Mindnyájan úgy érezték, hogy át kell gondolniuk, újra kell értékelniük számtalan olyan dolgot, ami eddigi világuk alapjait jelentették.

Minden, amit eddig tudtak, megingott! Amit anyjuk elmondott, az nem egy történet elmesélése volt csupán, hiszen az a fajta kommunikáció, ami köztük létezett, az érzéseket, a hangulatokat is torzítás nélkül átadta. A kölykök most szembesültek azzal, hogy fajtársaik túlnyomó része él úgy, ahogy anyjuk élt korábbi éveiben. Csikasz, és kölykei vannak valójában a periférián, nekik kell csak minden egyes napot külön-külön csataként átélni a létért való küzdelemben. Nekik nincsen csak megadatva, hogy öreg korukra kímélettel és szeretettel vegyék őket körül. Ők maradnak ki abból, hogyha egy gazdi, vagy a kutya elmegy, akkor a másik szíve kis híján megszakad...

Órák teltek el, mire a fészek tagjai egyenként visszatértek. Nem voltak egyformák, így kinek-kinek hosszabb-rövidebb időre volt szüksége a visszatéréshez.

A gyorsabbak nem voltak türelmetlenek, sőt, kímélettel, szinte csak érintgetve nyúltak a két lassúbbhoz.

Utoljára az a kölyök jött vissza, amelyik Öcsi elcsalogatását végezte.

Őt igazság szerint nagyon megérintette az a kedvesség, az a fellángoló szeretet és emlék-hullám, ami Öcsiből áradt, amikor megsimogatta! Akkor ezeket az érzéseket teljesen lefedte a fészek közös terve, közös akarata. Nem lett volna nehéz akkor Öcsit megölni, hiszen a falka részeként az egyéni érzések háttérbe szorulnak! Amikor viszont a fészek tagjai - most először! - kölcsönösen kizárták egymást, már nem tartotta volna elképzelhetőnek, hogy ennyire szembemenjen saját érzéseivel!

Mindenki visszajött, a fészek tudata teljessé vált. Elindult egy minden-irányú gondolatfolyam, amiben már Csikasz is részt vett, bár visszafogottan, passzívan.

Ez a fészek már nem ugyanaz a fészek volt. Csikasz kölykeinek már egyáltalán nem tetszett annyira az erdő, mint eddig, nem okozott elégedettséget az, hogy nincs igazi ellenfél, már nem tűnt kizárólagosnak ez életforma, amit maguknak választottak.

A kölykök már nem voltak biztosak abban, hogy ők bármit is választottak volna.

 

Tizennyolcadik fejezet - Dzsekicsen

 

Apó kiment a kocsihoz, és behozta a táskáját. Elővett egy újságot, kihajtotta, és odaadta Gyulának.

Gyula felgyújtotta a villanyt, és tanulmányozni kezdte a filctollal bekarikázott cikket.

"Túri Attila rendőr hadnagyot soron kívül előléptette századossá, és dicséretben, valamint pénzjutalomban részesítette a Főkapitány.

A fiatalember kitartásának, és tehetségének köszönhetően bravúros nyomozással vetett véget az egész országot rettegésben tartó, Macska néven elhíresült sorozatgyilkos tevékenységének.

A bűnöző, amikor észlelte, hogy már szorul körülötte a fiatal nyomozó által font hurok, öngyilkosságot követett el. A lakásán végzett házkutatás alkalmával megtalált bizonyítékok mindenben alátámasztották a Rendőrség gyanúját, sőt, úgy tűnik, hogy még számos olyan bűncselekmény is napvilágra került, amiről eddig a hatóságoknak nem is volt tudomása!"

A cikk még taglalt néhány, talán kevésbé fontos, de az olvasók számára mindenképpen izgalmas és kellőképpen véres részletet, és fényképeket is tartalmazott. Gyula felismerte a képeken Dzsekicsent, bár az a díszegyenruhás, és igencsak megilletődött fiatalember igencsak különbözött attól, akit megismert.

- No, és mit akartok tőlem? - kérdezte, amikor végigolvasta a cikket.

- Itt a lényeg abban van, ami nincs leírva a cikkben! - mondta Apó. - Az egész ügy megoldásában, felderítésében ugyanis nagy szerepe volt Mauglinak!

- Miért, tán csak nem rendőr a kutyád is?- fordult Dzsekicsen felé Gyula, aki ugyan leplezni próbálta, de hangján mégis érződött a megbántottság. Rosszul esett neki, hogy titkolóztak előtte, igazság szerint már hónapok óta! Nagyon kedvelte a fiút, és úgy érezte, hogy visszaéltek feltétlen bizalmával.

- Félre ne érts minket! - vette át a szót Dzsekicsen, aki nemcsak hangulatváltozását érezte meg Gyulának, de gondolatait is értette. - Amikor a horgásztanyára jöttünk, Téged még nem ismertünk, nem is hallottunk Rólad! Ja, és Maugli sem ismerte Rékát... Mi valóban azért jöttünk ide, hogy egy kicsit regenerálódjunk, feltöltődjünk az átélt borzalmak, a hónapokig tartó idegfeszültség után! És jó, ha tudod, de Macska Zoli menyasszonyát is megölte!

Az igaz, hogy nem mondtuk meg Neked, kik vagyunk. Nem azért, mert bárki is be akart volna csapni! Egyszerűen arról volt szó, hogy szerettünk volna egy kicsit másról is beszélni, mint a Macska által elkövetett szörnyűségek. Ha valaki megtudta volna, hogy ki vagyok, akkor nem lehetett volna elkerülni a témát!

Teljesen függetlenül minden egyébtől, megismertelek, és úgy gondolom, hogy egy nagyon becsületes, őszinte barátra leltem személyedben! Ez volt az egyik oka, hogy a mai beszélgetésre sor került. Nem akartam ezt a felemás állapotot fenntartani.

A másik, és igen súlyos ok - ami miatt Apó is itt van - az, hogy az utóbbi időben történt néhány olyan szörnyűség, ami összefüggésbe hozható Macskával, illetve azzal a cselekménysorozattal, amit Macska követett el! Így aztán vége a kikapcsolódásnak, menni kell! Ráadásul most jóval nagyobb a baj, mint Macska esetében volt...

- Van még egy nagyon fontos dolog, ami a Te személyedet is fontossá teheti az ügyben! - szólt ismét Apó, miután megköszörülte a torkát, hiszen a beszélgetés legkényesebb részéhez értek. - Maugli nem közönséges kutya. Talán észrevetted, hogy jóval intelligensebb, mint fajtársai! Feltűnhetett az is, hogy Réka is megváltozott kissé, amióta Mauglival kapcsolatba került, a kölykök képességeiről nem is beszélve!

- Csináltatok valamit a kutyámmal?! - felháborodását nem is leplezte Gyula. - Nem kellett volna előtte kikérni a véleményemet?

- Semmi olyan nem történt Rékával, ami hátrányára szolgált volna! - mondta Dzsekicsen, majd hozzátette: - Egyébként is, kérdezd meg tőle!

- Mit csináljak? - lepődött meg Bótosgyula, és döbbenten nézett Rékára. Réka, míg beszéltek, odament elé, leült, és figyelmesen nézett gazdája szemébe. - Kérdezzem meg a kutyát?

- Igen! - mintha valaki megszólalt volna, de hangot nem hallott hozzá, ennek ellenére ez az "igen" élesen kiemelkedett saját, örvénylő gondolatai közül. - Igen, kérdezz csak meg! És akkor el fogom mondani, hogy nagyon örülök Mauglinak, a gyerekeimnek, örülök, hogy ismerem Dzsekicsent, és nagyon örülök, hogy minden gondolatodat, kívánságodat megismerhetem és megérthetem, és ezek közül, amire képes vagyok, azt meg is tehetem! Nagyon örülök, hogy fiaim is különlegesek, gyönyörűen fejlődnek, és fantasztikusan okosak!

Gyula percekig meg sem tudott szólalni, csak ült, és nyálasra rágta meg sem gyújtott cigarettáját. - Raktatok valamit a sörömbe, vagy álmodom, hogy tényleg Réka beszélt hozzám? - kérdezte végül, tanácstalanul nézve a többiekre. - Szólaljatok már meg! Meghülyültem?!

- Nem hülyültél meg, sőt! Az az igazság, hogy Maugli, Réka, és a kölykök telepatikus képességekkel rendelkeznek, mint ahogy az a falkányi vérengző fenevad is, amelyik most leírhatatlan veszélyt jelent mindnyájunkra! És most jön az, amit kérni szeretnénk Tőled...

Bementek a házba, mert már hűvösödött, és inkább az asztal köré ülve folytatták a beszélgetést. Töviről hegyire elmondták Gyulának az egész történetet, természetesen ígéretét véve, hogy bizalmasan kezeli a hallottakat. Ecsetelték a veszélyeket, miket az erdőt terrorizáló kutyák jelentettek úgy élve, mint holtan. És elmondták azt is, hogy a falkával csak egy profi módon együttműködő, begyakorlott csapat veheti fel a harcot!

Gyula mérge már rég elszállt. Úgy gondolta, hogy személyes sérelme nem mérhető össze a helyzet komolyságával! Az eddig történtek lenyűgözték, a várható veszélyek pedig félelemmel töltötték el. Értelmes ember lévén fel tudta mérni, milyen iszonyatos következményekkel járna, ha elszaporodnának a világon a telepatikus képességekkel bíró vad- és háziállatok! Arról nem is beszélve, hogy vége lenne a jó kis hajnali disznóvágásoknak, a csirkefarmok siralomházzá válhatnának, a halak röhögőgörcsöt kapnának a horog láttán, a legyek könnyedén kitérnének a légycsapó elől, az egér ösvényt taposna a csapda köré, a...

Amikor Gyula itt tartott gondolataiban, Dzsekicsen finoman elhúzta előle a sörösüveget.

Bótosgyula aztán újabb ötlettel állt elő.

- Évek óta nem vettem ki szabadságot! Szólok a húgomnak, vezesse egy kicsit, a boltot, én meg mehetnék veletek! Réka az én kutyám, a kölykök, ha úgy veszem, az én "unokáim", mondhatnám, hogy nem engedem el őket felügyelet nélkül!

Dzsekicsen már várta ezeket a mondatokat. Apó egy kicsit meglepődött, de egyáltalán nem bánta az események ilyen irányba fordulását! Kis gondolkodás után kijelentette, hogy jogilag is megoldható a kérdés, hiszen szakértőként eseti megbízást is adhat Gyulának!

- Jól van, fiam! Elbarackoljuk a dolgot! - Noteszt vett elő, és tollat. - Mondd a teljes neved, mikor születtél, hol, édesanyád neve, a pontos lakcím, adóazonosító számod, meg a többi! - Gyula pedig mondta:  - Dékán Gyula, születtem ezerkilencszázhatvanhét augusztus 13-án...

A következő napok a készülődéssel teltek el. Apó hazament, és intézkedett, hogy béreljenek egy kertes házat az Északi Hegységben, közel ahhoz az erdőhöz, ahol az Erdőgazdaság furgonját megtalálták a halott sofőrrel. Gyula pedig húgának telefonált, aki nagyon örült a felkérésnek! Éppen halasztott egy évet az egyetemen, és munkát vadászott erre az időre. Keresve sem talált volna jobb lehetőséget! Így szállásra nem kellett költenie, utazásra sem, és legalább a gyakorlatban is kipróbálhatta a marketingről tanultakat...

Dzsekicsen azt tervezte, hogy még egy hétig gyakorolnak a kutyákkal, de úgy, hogy esténként már Gyulát is bevonják a tréningbe. Ha majd Gyula húga átveszi a boltvezetést, akkor a férfi részvételét a felkészülésben napi huszonnégy órára bővíthetik!

Délután csengett Dzsekicsen mobilja. - Gyertek át este, ha egy jót akartok enni! A húgom megjött, és rögtön belevágott a sűrűjébe! Magára vállalta a vacsorát, és Ő még kislány korában boldogult anyánktól leste el a konyhaművészetet!

Hét óra körül értek át Gyuláékhoz. Amikor Dzsekicsen a konyhába lépett, meglátott a pultnál, az ajtónak háttal egy lángvörös hajú lányt. Ő a zajt hallva megfordult, és lisztes keze helyett könyökét nyújtva mondta:

- Te vagy Dzsekicsen? Szia! Dékán Szilvia vagyok!

A vacsora valóban fantasztikus volt! Bár, az igazat megvallva, Dzsekicsent jobban elbűvölte az, aki elkészítette... Szíve szerint kifürkészte volna a lány minden titkos gondolatát, de úgy érezte, nem élhet vissza lehetőségeivel! Egyébként pedig tartott attól is, hogy Réka beárulja gazdájának...

Gyula csendes mosollyal figyelte az eseményeket, aztán a vacsora után, már a teraszon megsúgta a fiúnak, hogy Szilvi éppen facér. Nem volt teljesen önzetlen, elképzelte, milyen praktikus lenne, ha barátja lenne egyúttal sógora is!

Dzsekicsen már alig várta, hogy Szilvi kiérjen a házból a poharakkal. Tervezgette a beszélgetést a lánnyal, elhatározta, hogy ellenállhatatlan lesz és művelt, mindamellett nagyon férfias, persze, végtelenül érzékeny is... És ekkor megcsörrent a mobil.

- Mi újság? - kérdezte Apó. - Már aludtál?

- Már hogy aludtam volna, amikor Bótosgyuláéknál vagyunk, és most fejeztük be a világ legfinomabb vacsoráját!

- Nocsak, hozattatok egy pizzát? - csipkelődött Apó, majd megkérdezte: - Aztán mi finomat ittatok mellé?

- Csak egy pohár kékfrankost, de úgy látom, Gyula rátalált a legjobb fajta sörre!

- Hát az meg milyen?

- Rekeszes! - világosította fel nevetve Dzsekicsen, de Apó lelombozta.

- Baj van, fiam! Néhány kilométerre attól, ahol házat béreltünk ki a majdani főhadiszállásnak, tegnap délelőtt egy falka kutya megtámadott egy iskolásfiút! A gyerek állítólag rá is ismert a saját kutyájára. A sört tegyétek a hűtőbe, és indulás! Már ma este az Északi hegységben alszunk!

Dzsekicsen, bár gyakran átélte, mégis minden alkalommal újra érezte ilyenkor, hogy az adrenalin végigáramlik ereiben. Tulajdonképpen panaszra nem volt oka, hiszen az utóbbi időben nem szenvedett hiányt az ilyen alkalmakban! Most azonban nem bánta volna, ha csak egy napot késik ez a telefonhívás...

Gyula - várakozáson felül - kedvezően reagálta le a hírt. Igazság szerint már várta, mint gyerekkorában a táborba való indulást!  Szilvi volt kissé csalódott, hiszen megakadt a szeme neki is a jóképű fiatal nyomozón, nem bánta volna, ha a vacsora utáni beszélgetésnél többet is megtudhatott volna róla! Erre, tessék, egyik percről a másikra, felkerekednek és elviharzanak! De még Gyula is elmegy, akit pedig ki lehetett volna faggatni Dzsekicsenről!

Apóval már a háromszobás, egy kicsi, viszont eléggé elhanyagolt kerttel rendelkező háznál találkoztak, a kulcsok is nála voltak. Az estét arra használták fel, hogy kirámoljanak és berendezkedjenek. Az egyik szobát a kutyák kapták. Más esetben kint lett volna a helyük, de ez a ház most egy bázis szerepét töltötte be! Elképzelhető volt, hogy a terveket egyeztetni kell majd velük, ne kelljen minden alkalommal az udvaron tartani a megbeszélést!

A másik szobában rendezték be a hálót. Nem volt túl nagy, de arra, hogy az ember holtfáradtan lefeküdjön, és megpróbáljon gyorsan sokat aludni, tökéletesen megfelelt.

A harmadik szoba, a legnagyobb, lett maga a főhadiszállás. Apó azonnal elővette a laptopot, csatlakoztatta a telefonvonalhoz, és fel is kúszott a Világhálóra. Aztán evett valamit - neki nem volt olyan szerencséje, hogy Gyuláéknál vacsorázzon -, és lefeküdtek. Tudták, hogy zsúfolt napok elé néznek. Reggelre várták például azt a fiút, akit megtámadtak a kutyák!

 

Tizenkilencedik fejezet - Öcsi

 

Öcsi néhány percig volt csak eszméletlen, de mire magához tért, a kutyák már nem voltak körülötte. Megpróbált tájékozódni, de elképzelése sem volt, merre lehetnek a többiek!

Elhatározta, hogy kiabálni fog. Igen, de mit? Azt, hogy - Segítség, eltévedtem! - nem akarta, mert szégyellte volna magát! Elment ágakat gyűjteni, és nem talált vissza... persze, kutyák támadták meg! És hol van rajta harapás? Vagy öt kutya megtámadja, már a földön fekszik, amikor ráadásul az egyikről kiderül, hogy a saját kutyája, erre elmegy mind az öt, neki meg a haja szála sem görbül meg... Ezt Öcsi se hitte volna el, ha más meséli!

Arra gondolt, hogy kificamítja bokáját, és majd ezért kér segítséget! Még sajnálnák is a többiek, nemhogy kinevetnék! Aztán meggondolta magát, mert félt attól a fájdalomtól, ami ezzel járna.

Egyre növekvő aggodalommal ment körbe-körbe, egyre nagyobbra véve a kör sugarát, abban bízva, hogy ráakad saját nyomára, de nem járt eredménnyel.

Már nagyon fáradt volt. A menekülés a kutyák elől minden tartalékát felemésztette. Idegileg is felőrlődött, hiszen az öt kutya szisztematikusan rombolta le ellenállását, és az utolsó másodpercekben Öcsi már meg volt győződve arról, hogy támadói lemészárolják.

Teljesen összeomlott. Leült egy kidőlt fára, és már tulajdonképpen nem is számított semmire.

Ekkor hallotta meg, először csak halkan, később egyre hangosabban, hogy osztálytársai a nevét kiabálják!

Kitört rajta a zokogás. Felállt, de nem tudott kiabálni, csak intett a felbukkanó gyerekeknek, akik percekig csak simogatták, nyugtatgatták a sírástól el-elakadó lélegzetű, remegő vállú, összetört lelkű fiút.

A tanárnő pontosan tudta, mennyi ideig nem szabad kérdezgetnie a fiút, hogy mikor érzi a gyerek úgy, hogy mindenképpen beszélnie kell! Akkor odahívta magához, és leültek egymás mellé, egy pokrócra. A többiek tapintatosak voltak, nem zavarták meg őket, rájuk se néztek, talán csak a szemük sarkából.

Öcsi könnyeivel küszködve mesélte el kalandját, folyamatosan attól tartva, hogy a nő egy szavát sem fogja elhinni. A tanárnő viszont évek óta tanította Öcsit, és tudta, hogy a gyerek őszinte, és a történet - bár valóban hihetetlennek tűnt, mégis - igaz lehet!

Hogy a nagyobb kutya Csikasz-e vagy sem, még lehetett kérdéses, hiszen Öcsi apja annakidején azt mondta a fiúnak, hogy sétáltatás közben szökött el tőle a Nagyvárosban, egy játszótéren, vagyis igen nagy távolságra innen. Hogy mégis felvetődött, ezt a nő inkább annak tulajdonította, hogy a fiú próbált okot találni arra, miért is maradt el a végső támadás?

Megkérdezte a gyereket, hogy szeretne-e hazamenni, de Öcsi inkább maradni akart. Az viszont igaz, hogy ettől kezdve, míg le nem feküdtek, két méternél messzebb nem távolodott el a többiektől...

Este azért a tanárnő felhívta rendőrség ügyeletét. Abból nem lehet baj, ha tudnak az esetről!

Az ügyeletes első kérdése az volt, hogy megsérült-e a gyerek? Amikor megtudta, hogy egy karcolás sincs rajta, megnyugodott, de az szöget ütött a fejébe, hogy öt egyforma kutya kergette meg!

Mint ügyeletes, természetesen megkapta Apó körlevelét, amit még a furgon eltűnésekor küldött szét. Most előkereste, és felhívta Apót az ott megjelölt telefonszámon. Bár tartott attól, hogy hülyének nézik, de mégis beszámolt a hallottakról. Apónak két kérdése volt:

 - Elképzelhető-e, hogy egy szuka és a négy kölyke a támadó, és mi a tanárnő telefonszáma?

Apó le se tette a telefont, rögtön tárcsázta a tanárnőt, aki a telefonhoz hívta a fiút. Öcsi kicsit megszeppent, amikor megtudta, hogy az Életvédelmi Osztály főnöke van a túloldalon, de Apó megnyerő modorával hamar megnyugtatta. Aztán megkérdezte a gyerektől, hogy van-e kedve személyesen találkozni vele, és beszélgetni a történtekről? Öcsi lelkesen mondott igent, bár az egy kicsit lelombozta, hogy Apó elkérte szülei telefonszámát, időegyeztetés végett.

Apó semmiképpen sem akarta Öcsi szüleit kihagyni a dologból, hiszen gyermekeknél ezt a törvény sem engedi. Ezt Apó még akkor is betartotta, ha nem hivatalos kihallgatásról volt szó, mint jelen esetben sem, hiszen semmilyen bűncselekmény nem történt. Apót viszont izgatta, mi is történt valójában Csikasszal, Öcsi kutyájával, és itt az igazat csakis a gyerek apjától tudhatta meg!

Öcsi apjának majdnem a szíve állt meg, amikor Apó bemutatkozott! Utána egyszerűen elküldte Apót melegebb éghajlatra, azt gondolván, hogy valamelyik kollégája tréfálkozik vele. Néhány kör után azonban minden a helyére került, akkor meg attól ijedt meg, hogy Öcsivel történhetett valami!

Apó elmondta a férfinak, hogy Öcsit megkergették a kutyák, de nem bántották, viszont más ügy kapcsán lehet fontos ez a momentum, ezért kéri, hogy személyesen beszélhessenek. Szándékosan nem uralt Csikaszra, mert kíváncsi volt a férfi majdani viselkedésére, reakcióira. Megegyeztek abban, hogy másnap délelőtt találkoznak a bérelt házban. Apó felajánlotta az út költségeinek megtérítését, de a férfi ezt elhárította. Azt mondta, hogy ezt egy kirándulásnak tekinti, korán reggel a turistaházban felveszi Öcsit, és ha végeztek a beszélgetéssel, a nap többi részét majd ő is a gyerekekkel tölti, aztán együtt mennek haza.

Öcsinek a tanárnője szólt, hogy apja reggel érte jön, reggelizzen egy kicsit korábban, mint társai!

A gyerek szinte egész éjjel forgolódott. Csak rövideket aludt, akkor is rémálmok gyötörték. Négyen voltak egy szobában, társait is gyakran felébresztette. Reggelre viszont annyira fáradt és kimerült lett, hogy végre egy álomtalan, mély alvásban merült el.

Öcsi apja fel akarta kelteni, mérges is volt a gyerekre, hogy még nincs kész, de a szobatársak tanácsára inkább hagyta még aludni! Felhívta Apót, megkérte, legyenek türelemmel! Apó a körülményeket meghallva, természetesen azt tanácsolta a férfinek, hogy hagyja csak aludni a fiút, sőt, inkább a turistaházba tették át a megbeszélés helyszínét.

Gyula Rékával és a kölykökkel a házban maradt, Apó, Dzsekicsen és Maugli viszont kocsiba ültek, Apó kocsijába. Kimentek a turistaházhoz, ahol, míg várakoztak, legalább meg tudtak reggelizni. A főtt kolbász mustárral Mauglinak sem volt ellenére! Apó felhívta Gyulát, vigyenek-e kolbászt nekik is, de Gyula tele szájjal mondta, hogy már késő...

Öcsi apja egy cédulát írt a fiúnak. Azt írta, hogy nyugodtan mosakodjon meg, öltözzön fel, és jöjjön le az étkezdébe, ott vár rá. Egy kicsit gondolkodott, aztán azt is odaírta, hogy nagyon szereti. Ezt eddig még mondani sem mondta soha, nemhogy leírta volna...

A cetlit Öcsi papucsára tette, így biztos lehetett benne, hogy ébredés után rögtön megtalálja!

Apó és Dzsekicsen kezet fogott a férfival, kölcsönösen bemutatkoztak, majd leültek. Látva, hogy beszélgetőpartnerük milyen ideges, megnyugtatták, hogy nincsen semmi baj!

- Jó, hogy tudunk egy kicsit beszélgetni, mielőtt a fia hallaná! - mondta aztán Apó. - Arra lennénk kíváncsiak, hogy mi is történt valójában Csikasszal, az Önök kutyájával? Öcsi ugyanis úgy tudja, hogy Öntől szökött meg, a lakásukhoz közeli játszótéren!

A férfi elkomorodott, és riadtan kapkodta tekintetét egyikről a másikra. Dzsekicsen már tudta az igazat, és azt is, hogy mitől fél, de Apó miatt szerette volna, ha a férfi ki is mondja.

- Nyugodjon meg, mi nem foglalkozunk szabálysértésekkel! - próbálta feloldani a férfi szorongását. - De nagyon fontos tudnunk, hogy mi történt Csikasszal!

- Kivittem a Nagyváros-széli kiserdőbe... és otthagytam... mert vemhes lett!

Dzsekicsen már nem tudta megakadályozni, hogy kimondja. Pedig akkor már érezte, hogy Öcsi hallja az egészet, hiszen akkor ért le az emeleti szobából. Valóban, néhány másodperc múlva megjelent Öcsi, elkerekedett, de már erősen könnybe lábadt szemmel, és nekitámadt apjának:

- Képes voltál magára hagyni egy erdőben úgy, hogy a hasában ott voltak a kiskutyák?!

Apja elvörösödött arccal ugrott fel, odalépett a fiúhoz, hogy megölelje, de az elhúzódott tőle.

- Szörnyen sajnálom, kisfiam! Nagyon mérges voltam akkor, és nem gondoltam végig! Én már másnap visszamentem, de nem találtam meg Csikaszt, pedig sokáig kerestem! Megígérem, hogy mindenképpen veszek Neked egy kutyát, olyat, amilyet csak akarsz!

- Te nem értesz semmit... - mondta a fiú szomorúan, és leült. - Gyorsan, tessék kérdezni, hogy mit mondjak, aztán szeretnék hazamenni!

A férfi is leült, fiával szemben, és ettől kezdve egy szót sem szólt. Apó kérdezgetett, a fiú válaszolgatott, Dzsekicsen, és a sarokban heverő Maugli pedig figyelte Öcsi gondolatait. Amikor úgy érezték, hogy mindent tudnak, amire kíváncsiak, Dzsekicsen intett Apónak, hogy vége. Elbúcsúztak hát, felálltak, a férfi és Öcsi az ajtó felé indult. Ekkor Maugli felkelt, megállt közvetlenül előttük, és Öcsi szemébe nézett. Öcsi önkéntelenül megsimogatta a mellkasáig érő, hatalmas kutya fejét, míg apja a fiú kezét akarta megfogni, attól félve, hogy baja esik.

Maugli oldalt lépett, apa és fia pedig felment a szobába, Öcsi csomagjáért. Egymás mellett mentek, de nem szóltak egymáshoz.

- Apád nagyon szeret! - küldte Öcsi után Maugli, mire a gyerek megrázta a fejét, mintha álomból ébredt volna. Felnézett apjára, és megfogta a kezét.

- Az egyik kölykömnek már van helye! - gondolta Maugli Dzsekicsennek.

 

Huszadik fejezet - Dzsekicsen

 

Apó és Dzsekicsen hazafelé kiértékelték a hallottakat, Maugli pedig kiegészítette azokkal a gondolatokkal, melyeket Öcsiből fürkészett ki. 

Leszögezhették, hogy a falka Csikaszból és kölykeiből áll, és Csikasz mintegy kétéves koráig nagy szeretetben, háznál nőtt fel, a Világvárosban. Így érthető, hogy nem fél az emberektől, és a gépkocsi, az utazás, a forgalom sem idegen a számára!

Azt, amit Csikasz tud, ha áttételesen is, de kölykei is tudják! A közös tudat fantasztikus lehetősége a szemük láttára fedi fel titkait, hiszen Réka és a kölykök megfigyelése minden napra tartogat meglepetéseket.

Dzsekicsenék úgy gondolták, hogy helyzetük tulajdonképpen jónak mondható, hiszen minden előny a jó oldalon van! Mindkét oldalon létezik egy közös tudatú kutyafalka. Csikaszék régebben gyakorolják, náluk viszont két felnőtt egyed van. Csikasz kölykei jóval idősebbek, Rékáé viszont, a termetesebb szülők és a fajták miatt, jóval nagyobbak. És Csikaszék mellett nem állnak felkészült emberek.

Viszont mentesek a gátlásoktól! Itt tulajdonképpen meg is találták azt a területet, ahol hátrányban vannak, és nagyon nehéznek tűnt megoldani! Csikasz kölykei születésük óta természetesnek vették az ölést, mint minden ragadozó, amelyik maga kell, hogy előteremtse napról napra az élelmét. Ugyanitt a megszerzett zsákmánynak, de saját testi épségüknek megvédése is mindennapi feladat! Ehhez képest Réka és a kölykök készen kaptak dolgokat, és kialakultak bennük bizonyos gátlások! Ezek egy részét tudatosan le lehet győzni, de ez egy kiélezett helyzetben mindenképpen késedelmet okozhat! 

Maugli életében már nagyobb szerepet kapott az önállóság, és a küzdelem sem volt idegen a számára, de mindig volt mellette ember! Igaz, a Macska eléggé szélsőséges helyet foglalt el ezen a palettán, de a tervezés és a döntések terén levett bizonyos terheket Maugli válláról. 

Maugli viszont tudta, hogy családja ezen a téren képzésre szorul! 

Megegyeztek Dzsekicsennel, hogy elviszi családját két napra. A fiú megbízott kutyája értékítéletében, csak azt kérte, hogy kerüljék a Csikasz-falkát, hiszen a következő napokban nagy szerepet szántak a meglepetésnek! 

Maugli és népes családja késő délután indult el ellenkező irányba, mint amerre Öcsit érte a támadás.

A három férfi ezt az éjszakát, és a rá következő napot is végigidegeskedte, szorongta, hiszen az egész "hadművelet" sorsa múlhatott azon, hogy mit végez a család a másfél nap alatt! 

Következő éjjel, jóval éjfél után érkeztek haza Maugliék. Elöl Réka, aztán a kölykök, végül Maugli, libasorban, szótlanul mentek el az emberek között. Úgy pattant le róluk a keresés, mint a páncélról. Egyedül Maugli fordult Dzsekicsenhez: - Minden rendben. Majd reggel. 

A férfiak némileg megnyugodtak. A kutyákon sérülés nem látszott, hasuk szépen gömbölyödött. Ahogy Maugli mondta, minden rendben. Majd reggel. 

Reggel Maugli elég szűkszavúan csak annyit mondott Dzsekicsennek, hogy rendben ment a tréning, de nem szívesen mesélne róla. Dzsekicsen először ütközött ilyen ellenállásba, és ebben egységes volt az egész család. Maugli még annyit elárult, hogy kénytelen volt a cél érdekében átlépni bizonyos korlátokat! 

Gyula már nem érezte jól magát. Úgy gondolta, hogy csak kutyái miatt hozták magukkal, de egyébként semmi szerepet nem szánnak neki! 

Dzsekicsen, aki gondosan ügyelt arra, hogy "otthon", barátai között ne kövessen el intimitást, most kivételt tett, hiszen annyira nyilvánvaló volt barátja rosszkedve. Amikor tisztába jött Bótosgyula problémájával, beszélgetést kedvezményezett vele, és addig terelte a témát, míg végre a tervek ecsetelésébe foghatott! 

- Tudod, Gyula, az a szerencsénk, hogy Te is velünk vagy! - kanyarodott végre a témára.

- Mert van, aki enni adjon a kutyáknak? - kérdezte rezignáltan barátja. - Igaz, az íméleket is én szoktam elolvasni, és a kaját is én főzöm meg a leggyakrabban!

- Ez azért van, mert Te főzöl a legjobban! Ezt nem azért mondtam, hogy mostantól mindent odakozmálj... Azt hiszem, édesanyátok tényleg a konyha művésze lehetett! Már, ha lehet általánosítani abból, hogy Te, és Szilvi mit tudtok... Tényleg, mikor beszéltél Szilvivel?

- Félórája... azt mondta, hogy egész jól mennek a dolgok! Én szívem szerint mennék már haza, de akkor vele is kiszúrnék. Most keresi meg a pénzt az a következő évre az egyetemen!

- Te csak ne akarjál hazamenni, hiszen Te vagy a kulcsfigura a haditervünkben! Én ezt nem is akartam Neked előre elmondani, mert akkor jobban működne, de látom, hogy kénytelen vagyok. Remélhetőleg így is sikerülni fog! - Gyula zavart ábrázatát látva folytatta. - Te vagy az, akit be fogunk csapni!

- Meg is verhetnétek... Vagy lelőtök? Ezek között csak fokozati különbségek vannak!

- Isten ments! De gondold végig! Kikkel harcolunk? Olyan kutyákkal, akik úgy olvasnak a gondolatainkban, mint egy nyitott könyvben! Illetve, jobban, mert olvasni, azt ugye nem tudnak... Szóval, ez olyan patthelyzet, mint amikor két profi hamiskártyás pókerezik! Vagy két olyan kompjúter sakkozik, amelyekben ugyanaz a program van. Azért kellesz, mert Téged be fogunk csapni, de Te sem fogod tudni, hogy mikor! Az összes kutya a Te gondolataid alapján fogja megismerni a tervünket, és Csikaszék az ellenlépéseiket is e szerint lépik meg! És akkor jövünk mi, és tesszük a frankót...  

Gyula ezt hallva, először azt gondolta, barátja csak vigasztalni akarja. De Dzsekicsen ekkor magára hagyta, így volt ideje nyugodtan átgondolni a hallottakat, és be kellett látnia, hogy a fiúnak igaza lehet! Ő sem tudott volna más megoldást találni erre az... ördöglakatra! 

Apó a térkép fölött gubbasztott, amikor Dzsekicsen átment hozzá a másik szobába. 

- Itt van egy rönkfából épült, szúette vadászház - bökött a térképre -, amit a vadásztársaság le akar bontani, hogy egy modernebbet építsen. Megbeszéltem velük, hogy megtakaríthatják a bontás költségeit, ha átadják nekünk! Két hét múlva megkapják a ház helyét, felgereblyézve!

- A Technikára már beszóltál? - kérdezte Dzsekicsen

- Már mindent tudnak, holnap jönnek, de Te beszéld meg Gyulával, hogyan tartsák távol a falkát onnan, amíg nem végzünk az átalakítással! - nézett rá Apó, kialvatlan szemmel.

- Nem lesz gond. Az előbb estünk túl egy igen érdekes beszélgetésen. Azt hiszem, Gyula most már pontosan ismeri a szerepét a tervben, és egyet is ért az elképzeléssel!

- Ha végzünk ezzel az üggyel, elköltözöm egy úszó jégtáblára, belülről befalazom az iglu bejáratát, és kitűzöm a "Ne zavarjanak!" - táblát! - mondta Apó, és ott, a térképen - elaludt. 

 

Huszonegyedik fejezet - Csikasz 

 

A fészek élete megváltozott. Na, nem hagyták abba a vadászatot, és továbbra is tökéletes összhang jellemezte támadásaikat, illetve általában minden tevékenységüket, de egyre többször fordult elő, hogy a család tagjai hosszabb-rövidebb időre kizárták a többieket. 

Úgy gondolták, hogy szükségük van időnként a magányra! Mivel mindnyájan érezték ennek az igényét, hát kölcsönösen elfogadták. Csikaszban bujkált ezzel kapcsolatban valami rossz érzés, de ennek okát nem találta, és igazság szerint neki is hiányzott az egyedüllét. 

Csikasz, ha maga volt, sokszor gondolt Öcsire. Amikor Öcsi apja az erdőben magára hagyta, Csikasz körül felgyorsultak a dolgok, akkoriban nem ért rá emlékezni, azóta pedig a közös tudat nem adott rá időt. Amikor megnő azon csatornák száma, melyeken a tudat a külvilággal közlekedik, a beérkező információ mennyisége is növekszik! Ez az első időben különösen nyomasztó volt, hiszen hét látás, hét hallás, hét szimat, hét ízlelés, hét, hét, hét... 

Ráadásul, amíg a kölykök kicsik voltak, minden beérkező inger egyúttal egy kérdést is magával vonzott! Ezekre a kérdésekre válaszolni is kellett, de ha lehet, úgy, hogy az ne egy újabb kérdést indítson útra! 

Csikasz belefáradt. A kölykök már nagyok, önállósodhatnának! És nem lenne baj, ha egy kutya egy lakásban öregedhetne meg, ha naponta egyszer kitenné egy tálba neki az ennivalót a gazdája, ha kiszedné füléből a toklászt valaki, ha az élősködőket kiirtaná a bundájából... 

Öcsi. 

Aztán lehetnének újra kölykei! Igen, de úgy, hogy a gazda odatenné elé az ételt és a friss vizet, hogy csecse mindig tele lehessen, és hogy ne kelljen holtfáradtan vadásznia ezért!  

Csikasz belefáradt. Felnőttek a kölykei, már igazán nem is igénylik az ő támogatását. Okosak, mindent tudnak, amit ő. Ha még kisebbek és gyengébbek is, de mindenképpen ügyesebbek és talpraesettebbek, mint ő volt, amikor világra hozta a hat kölyköt. 

A kölykök vadászni indultak, nem ment velük. Hoztak neki is. Vagyis, elhozták azt, amit nem ettek meg - ezt azért rendesen beléjük nevelte, nem hagyunk magunk után nyomot! -, és megengedték, hogy egyen belőle. 

Lehet, hogy legközelebb nem engedik meg. Lehet, hogy nemsokára a négy kölyök egyszerűen csak szukák és kanok lesznek, és ha találkoznak, felhúzott ínnyel, morogva adják egymás tudomására, hogy nem kívánják a közeledést. 

A négy kölyök ismét elment. Nem mondták, hova, lehet, hogy nem is vadászni, hiszen nemrég ettek. Nem kérdezték, hogy velük megy-e? Feketére zárt aggyal mentek el mellette, egymás után, és azt vette észre magán, hogy ez már nem is érdekli. 

Csikasz belefáradt. Igazán már nem érdekelte semmi. Nem volt éhes, nem volt szomjas, kicsit fáradt volt, sebaj, karikára forogja magát, és alszik egyet. Majd, ha felébred, és éhes lesz, legfeljebb keres valami kisebb vadat. Vagy megvárja, míg kölykei nem figyelnek, és eszik abból, amit otthagytak.                          

 És akkor megérezte, hogy kétségbeesett kölykök hívják az anyjukat. 

 

Huszonkettedik fejezet - Dzsekicsen 

 

A technikusok kijöttek, és Apó útmutatása alapján preparálták a vadászházat. Ez alatt Gyula a családdal néhány kilométerrel arrébb egy technikát próbált elsajátítani. A lényeg az volt, hogy Maugli és Réka árnyékolta Gyulát a négy kölyökkel szemben! A kölykök megkísérelték rábírni Gyulát, hogy meneküljön, Maugli és Réka pedig együttes erővel söntölte azok akaratát. Jól sikerült a próba, hiszen Gyula az egészből nem érzékelt szinte semmit! 

A következő gyakorlat az volt, hogy kifürkészés ellen próbáltak tenni valamit, de ez nem járt eredménnyel. Némileg megnehezítették a kutató agy dolgát, de lehetetlenné nem tudták tenni! Maugli ezért a zavarással kísérletezett, ez eredményes volt, viszont Gyulát is zavarta! 

Ekkor csengett Gyula mobilja. Apó azt kérte, hogy Mauglit és Rékát indítsa útba hazafelé, ő pedig vigye a kölyköket a vadászházba, zárja be őket, és szintén siessen haza. Dzsekicsen majd Rékával később elmegy a kölykökért, a többit otthon megbeszélik. 

Réka és Maugli már a beszélgetés alatt elfutottak, a kölykök pedig várták, hogy Gyula megtalálja a térképen a vadászházat. Gyula igencsak lihegett, mire a házhoz értek. A kölykök egy perc alatt belakták a szobát, Gyula pedig rájuk zárta az ajtót, és már indult is haza.  

Az úton kezdett el csak gondolkodni, hogy mi is történhetett, hogy ilyen hirtelen kellett cselekedni? Apó, amikor telefonált, gyorsan beszélt, válaszra vagy kérdésre időt se hagyott. A beszélgetés óta pedig szinte végig sietni kellett, illetve nagy összpontosítást követelt, hogy megtalálják a vadászházat. Most azonban jobban ráért gondolkodni, és rájött, hogy nem érti, mi lehet a háttérben? 

Megpróbálta felhívni Apót és Dzsekicsent, de ki voltak kapcsolva. Ez lehetett jogos is, ha éppen akcióznak valahol. - Mindegy most már - gondolta -, ha hazaérek, okosabb leszek! 

Az első félórában a kölykök lekötötték magukat, gyakorolták a tréningen tanultakat. El akartak dicsekedni anyjuknak azzal, hogy milyen ügyesek! Kijavították egymás hibáit, együtt örültek annak, ha valami sikerült. 

Aztán már több idő telt el, mint amennyi általában szokott, így, anya nélkül. Kettőnek már vizelnie is kellett, ezt persze a többi is érezte, aztán közösen kerestek valami kijáratot, de nem találtak. Már a másik kettő is nehezen tartotta vissza.  

A legkisebb nem bírta tovább, és odapisilt a sarokba. Szűkölt, szégyellte magát. De aztán nem volt mese, a többi is kénytelen volt megszabadulni a fájdalmas feszüléstől! 

Már több idő telt el, mint valaha is, úgy, hogy nem volt mellettük Réka! Éhesek voltak, és főként szomjasak, és nem mondta meg senki, hogy mit csináljanak! 

Korukhoz képest nagyok voltak, és erősek.  

De most nagyon egyedül voltak - soha ennyire még -, és nagyon tanácstalanok. Kölykök, akiknek nagyon hiányzott az anyjuk! Már négy közönséges kutyakölyök kaparta sírva az ajtót. 

A szomszéd helység ablakán ekkor beugrott egy szuka, és vakkantott egy anyásat. A zsalu becsapódott mögötte. Dzsekicsennél megszólalt a riasztó. 

Gyula már megnyugodott, feldolgozta magában, hogy most volt az a bizonyos becsapás!  

Megnyugodott abból a szempontból is, hogy a kölyköknek a "hajuk szála" sem görbülhet meg, és, hogy Csikasz ne okozzon nekik lelki törést, arról a szobába porlasztott altatógáz gondoskodott. 

Valóban, mire a házhoz értek, az egyik helyiségben már békésen aludt Csikasz, a másikban pedig négy megkönnyebbült kölyökkutya üdvözölte őket!

Nem volt más dolguk, mint Csikaszt átvinni abba a szobába, ahol eddig a kölykök voltak, a csapdaajtónak kiképzett zsalut újra kitámasztani, a kiürült altatógázos palackot pedig kicserélni. Néhány percig még szellőztettek, aztán elindultak hazafelé. 

 

Huszonharmadik fejezet - Csikasz 

 

Csikasz megérezte, hogy kétségbeesett kölykök hívják az anyjukat! 

A fáradtság egy pillanat alatt elszállt, szemei kipattantak, és képességei teljes birtokában ugrott talpra. Fülelt, szimatolt, megpróbálta a helyes irányt megállapítani. Elindult a völgy felé, de gyengültek a jelek. Megfordult, és elégedetten vette tudomásul, hogy ez már a jó irány. Futni kezdett, és néhány száz méter után meglátta a vadászházat! 

Lassúbb iramra váltott, néha megállt szimatolni, embertől tartva. Érzett is emberszagot, de hát ez természetes, hiszen a házakban emberek laknak! Emberi gondolat viszont nem volt, még alvóé sem. A kiskutyák viszont egyre kétségbeesettek voltak! Csikaszban régen nem érzett gondolatok törtek elő, hiszen ilyen kétségbeesett sírást saját kölykeinél sem tapasztalt soha! 

Futott egy kört a ház körül, és észrevette a nyitott ablakot. 

Mivel embertől nem kellett tartania, gondolkodás nélkül beugrott. Még körül sem tudott nézni, elhagyta ereje, és elsötétült előtte minden. 

Magához tért. Lassan tértek vissza gondolatai, és mivel más gondolatot nem érzett a közelben, ki sem nyitotta a szemét, amíg a szédülés el nem múlt. Aztán felkelt, és nagyon nem értette, hogy mi történt vele! 

Egy zárt helyiségben volt, ahol régebbi ember-, és frissebb kutyaszagokat érzett. Sőt, még vizelet is volt a szobában, elég friss. Nem érezte a kölykök gondolatait, és nem értette, hogy hova lehettek a kiskutyák!

Körbevizsgálta a szobát, de nem talált kijáratot. Eszébe jutott az az idő, amikor még emberekkel lakott. Volt, hogy fél napig is be volt zárva!  

Ha már egyszer úgyis volt vizelet a sarokban, hát odaengedte a sajátját is, aztán lefeküdt. Még egy kicsit úgyis szédült, hát fogta magát, és elaludt. 

Órák múlva tért csak teljesen magához, de akkor már éhes is volt! Erősen körbegondolt, bízva, hogy talán kölykei a közelben lehetnek, és valóban, halványan megérezte azokat. Mind a négy megvolt, de valami furcsa vibrálást érzett! A kölykök menekültek valami elől! 

 

Huszonnegyedik fejezet - Dzsekicsen

 

Réka és kölykök kölcsönösen körbenyalakodták egymást, aztán a csapat elvonult vagy egy kilométerre, hogy ne hagyjanak túl sok nyomot, és haditanácsot tartottak. 

Háromfelé vált a társaság, Réka ment Gyulával, Maugli ment Apóval, a kölykök pedig Dzsekicsennel. Elindultak három irányba, megkísérelték Csikasz kölykeit felkutatni. 

A férfiak bekapcsolt telefonnal, fülhallgatóval ellátva, a kutyák pedig beélesített orral vágtak az útnak.  

Gyuláék bukkantak nyomra. Szerencséjük volt, a szél feléjük fújta a kölykök szagát, és előbb szimatolta azt meg Réka, mint hogy a négy kölyök megérezte volna gondolataikat! 

Gyula mobilon hívta Dzsekicsent, elmondva, hogy milyen irányból, milyen tereptárgyakat lát, és merről jelezte Réka a szagot. Dzsekicsen hívta aztán Apót, és mivel mindketten vagy négy-öt kilométerre lehettek Gyulától, így háromnegyed órával későbbre beszélték meg az akciót. 

Megindult a hajtás. Gyula és Apó lemaradt, mert az eredeti tervvel ellentétben, nem vált be az árnyékolós módszer, így Csikasz kölykei tőlük információhoz juthattak volna. Igazság szerint nem is volt rájuk szükség, hiszen a család és Dzsekicsen kiválóan begyakorolta már a tennivalókat! 

U - alakba fogták a négy kölyköt, és szerencséjükre a szél az U szárai felől fújt! Ez az irány egyébként megegyezett a vadászházéval, így sokkal egyszerűbbé vált az akció, mint legmerészebb álmaikban gondolták volna! 

Mivel a négy kölyök együtt volt, Dzsekicsenék csapata viszont egyenletesen szétszórva. A támadók megtehették, hogy mindegyik megközelítse a kölyköket az érezhetőség határáig, és ott várakozzon. Ők már érezték a négy kölyök együttesét, de azok nem érezhették a külön-külön álló várakozókat! 

Amikor az U összeállt, Dzsekicsen indulást vezényelt. 

A jóllakottan heverésző testvérek agyában felrobbant valami! Ilyet még nem éreztek. Hat kutya és Dzsekicsen együttes energiával, az interferenciát kihasználva, valami őrületes kavalkádot produkált a négy kölyök agyában! Ahogy fejvesztetten szaladgáltak, úgy változott agyukban a sok parancs, hiszen ez volt az interferencia lényege, egyszer erősítették, egyszer gyengítették egymást a parancsok. Dzsekicsenék pedig, megbeszélésük értelmében, egymásnak ellentmondó dolgokat sugalltak, de egyénenként következetesen ugyanazt. Ha valaki elszaladt egy sor előtt, egyszer az egyiktől kapott utasítást, másszor a másiktól. Egyetlen egy irány nyújtott némi nyugalmat, és ez az U - alak nyitott része volt! 

Csikasz kölykei hihetetlen pánikba estek, egymás gondolatait már nem is értették! Menekültek, már akkor egy irányba, és később már egymás mellett. A hajtók viszont lassítottak, annyira, hogy Csikasz a házban őket már ne érezze. A kölykök viszont szinte egy időben érezték meg anyjukat, aki - kölykei kétségbeesését érezve - hát persze, hogy kiküldte nyugalomra intő gondolatait! 

A kölykök úgy érezték, hogy kő esett le a szívükről! Megérezték anyjukat, aki mellett még soha nem voltak kitéve ilyen iszonyatnak, mint amit most éltek át! Tudták, hogy a házban van anyjuk. Embert nem éreztek. Néhány másodperces különbséggel ugrottak be az ablakon. 

A spaletta becsapódott, az altatógáz egyszerre áramlott szét a két helyiségben.  

Néhány perc múlva Dzsekicsenék is a házhoz értek. 

Maugli - aki mindnyájuk közül a legélesebben érzékelte az ilyesmit - jelentette, hogy öt egyenletesen lélegző, alvó kutya van benn, és más senki. 

Apó megnyomott egy gombot egy távirányítón. Most egy másik fajta palack tartalma ürült be a helyiségekbe. Kint enyhe keserűmandula-szag érződött. 

Maugli nemsokára kijelentette, hogy nincs élőlény a házban. 

A speciális, és célszerűen elhelyezett vegyi anyagoknak köszönhetően a tűz szinte egyszerre, és nagy erővel csapott fel a faház különböző pontjain. Közben kiérkeztek a tűzoltók is, de mindenféle kapkodás nélkül, hiszen előre meg volt beszélve, hogy kijönnek. Csak arra ügyeltek, hogy a tűz ne terjedjen át a környező fákra. 

Dzsekicsen, Apó és Gyula nagyon szomorúan, de egyre nagyobb nyugalommal nézték a tüzet. Arra gondoltak, hogy jó munkát végeztek, és hogy rettenetes nagy bajt akadályoztak meg. És arra, hogy ezt soha senki nem fogja megtudni róluk. 

 

Huszonötödik fejezet - A többiek

 

Az utóbbi idők legkomolyabb megbeszélése már a horgásztanyán zajlott. 

Ezen már a közben hazaérkező Zoli is részt vett, akinek Dzsekicsen töviről hegyire elmesélte a történteket. 

A kutyák helyzete volt igencsak kérdéses!  

Maugli és Réka már régóta tudták, hogy erre a beszélgetésre előbb-utóbb sor kerül, de a kölykök is hamar megértették, hogy ez elkerülhetetlen! 

Dzsekicsen volt a szószóló. Összefoglalta azt, amit mindannyian tudtak! Hogy a telepatikus képesség állatok esetében, különösen akkor, ha ez szaporodás és étkezés útján tejed, a bolygó élőlényei között évmilliók alatt kialakult sorrendet borítaná fel! Maugli megjegyezte, hogy ezzel eljönne az igazság pillanata, de ezt csak Réka fogadta tetszéssel... 

Az emberek és Maugli ezt már egyébként is tudták, de végül Réka, és a kölykök is egyetértettek vele. Mindamellett szorongtak is kissé, hiszem nemrég a szemük előtt zajlott le ennek a kérdésnek egyfajta megoldása, Csikasz és kölykei esetében. 

Dzsekicsen előadása egyébként csak Gyulának és Zolinak hatott újszerűen, hiszen Apóval együtt beszélték meg, a többiek meg már rég leszedték Dzsekicsen fejéből... 

Egy szónak is száz a vége, az összes kutya beleegyezett egy fájdalommentes beavatkozásba, amivel megállítják a szaporodás útján történő továbbterjedést! Azt, hogy nem engedik magukat megenni, még könnyebben elfogadták... 

Néhány nap múlva Apó telefonált Öcsi apjának, és elhívta egy nemhivatalos beszélgetésre. Mintegy félórás eszmecsere után megegyeztek abban, hogy Réka fiai közül egy kiválaszthatja Öcsit! Öcsinél boldogabb kisfiú biztosan nem volt se közelben, se távol, különösen akkor, amikor látta, hogy két kölyök is indul kegyeiért! Végül a kisebbiket választotta, és ebben az esetben apja sem támasztott ellenvetést a kölyök szuka-mivolta miatt! Tudott a műtétről... 

Egy kölyök Zolival "szűrte össze a levet", egyet Apó vitt haza, egy pedig marad Bótosgyulánál.  Persze, ezzel a kölyökkel Szilvinek is voltak tervei, de jelenleg úgyis Gyulánál lakott, így a megoldás több volt, mint átmeneti. 

Szilvi. 

Dzsekicsen addig sürgölődött körülötte, míg sikerült négyszemközt maradniuk. 

Elmondta a lánynak, hogy a félbe maradt vacsora hányszor jutott eszébe, hogy Szilvi hányszor jutott eszébe, hogy hányszor nem jutott eszébe más, pont Szilvi miatt, hogy ahhoz képest, hogy megmentette a Világot, még nem is nagy kérés, hogy találkozzanak... 

Szilvi kedves mosollyal hallgatta végig a fiú esetlen udvarlását, hiszen az első perctől kezdve kedvelte Dzsekicsent. Szívesen fogadta közeledését, és tulajdonképpen már alig várta, hogy színt valljon, és szíve szerint még gyorsított is volna az eseményeken! 

- Átjöttök holnap este vacsorára? Egy házi halászlét főznék! 

Dzsekicsen zipzárt húzott a szájára, félt, ha most megszólal, elneveti magát. 

- Na, nem olyanra gondolok, mint Te, hanem tényleg házira! - mondta Szilvia, mire Dzsekicsenben meghűlt a vér. Hát már Szilvia is?!... 

- Te... tudod? Honnan?!

- Gyula mondta! Rengeteget nevettünk azon, hogy olyan halakból "főztél" halászlevet, amilyenek nálunk nincsenek!

 

Vége